Örökre eltilthatják Verrasztót az úszástól
Összeverekedett, valószínűleg féltékenységből egy 16 éves lány miatt két válogatott úszó, Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely az Európa Bajnokság záró bankettjén. A szövetség most vizsgálódik, állítólag Verrasztó az egyik edzőjét is megütötte. Verrasztónak egyébként már nem ez az első botránya. A tavalyi budapesti Európa Bajnokságon, miután célba ért, bemutatott valakinek. Azért, akkor figyelmeztetést kapott. Most el is tilthatják.
Verrasztó Dávid a hétvégi lengyelországi Európa Bajnokság záró bankettjén megütötte válogatott csapattársát. Ő Gyurta Gergely, a világ és Európa-bajnok Gyurta Dániel öccse. Úgy tudni, egy 16 éves lány miatt, féltékenységből.
A 23 éves Verrasztó Dávid a tavalyi budapesti Európa Bajnokságon lett igazán ismert. Nem az eredményei miatt, hanem azért, mert az egyik futam végén a középső ujját mutogatta. Hogy miért, azóta sem lehet tudni, de a nemzetközi szövetség figyelmeztette. Most is büntetésre számíthat az úszószövetség főtikára szerint. A főtitkára azt is mondta, akkor amikor a verekedés történt, már nagyon kevesen voltak a buliban. Többek között a szövetségi kapitány sem volt ott. A jelentést a történtekről mégis neki kellett megírnia. Egyébként a Blikk úgy tudja, Verrasztó az egyik edzőjét is megütötte.
Verrasztó Dávidot a történtek miatt, akár el is tilthatják. Kerestük az érintetteket, de ők nem akartak nyilatkozni. Az ügy pikantériaája egyébként, hogy mind a két fiú ugyanabban a klubban készül a versenyekre. A klub elnöke pedig Verrasztó Dávid édesapja. Őt is hívtuk, de ő sem akart nyilatkozni.














Még nem érkezett hozzászólás