Óriási bajban a frankhitelesek
Egyre nagyobb bajban vannak a devizahitelesek. A legtöbben ugyanis 150-160 forintos árfolyamon vették fel a hitelt, nekik már akár 70 százalékkal, azaz több tízezer forinttal nőhet a havi részletük. A kormány mindenkinek azt ajánlja: éljen az árfolyamrögzítés lehetőségével, és kérje a bankjától, hogy 180 forinton törleszthessen. Ezt a jövő péntektől lehet igényelni.
Szilágyi Sándorné korábban szerepelt a Tényekben – ő már 200 forintos árfolyamon képtelen volt tovább fizetni a hitelét és végül albérletbe költözött. Nem ő az egyetlen.
Több mint 1 millió 200 ezer ember vett fel devizahitelt. Százezer hitel már bedőlt, több százezren pedig már alig tudnak fizetni. A svájci frank közben napról napra erősödik. Kedden újabb történelmi csúcsot döntött az árfolyam. 246 forint volt. Egy hét alatt 15 forinttal, egy hónap alatt 30-al lett drágább, és egy elemző szerint akár az euró árfolyamát is utolérheti.
A legtöbb adós 150-160 forintos árfolyamon vette fel a hitelét. Ők már akár 70 százalékkal, több tízezer forinttal fizetnek többet havonta. A bajba jutott adósoknak az árfolyam rögzítésével segítene a kormány. Ha valaki kéri, három éven át 180 forintos árfolyamon fizethet.
“Tehát az idő igazolta, hogy ez egy jó döntés volt, és arra hívjuk fel mindenkinek a figyelmét, hogy a lehető legtöbben éljenek ezzel az árfolyamgát adta lehetőséggel” – mondta Szijjártó Péter.
Az árfolyamrögzítés jövő péntektől igényelhető a bankoknál. Az MKB Bank nagy rohamra számít, így ők 13-án, szombaton is nyitva lesznek, hogy fogadják az ügyfeleket. “Mi azt gondoljuk, hogy ez egy jó megoldást jelent az ügyfeleknek, és arra számítunk, hogy az ügyfelek 40-50 százaléka, akár fele, minden második ügyfél fog élni ezzel az eszközzel” – mondja az MKB Bank lakossági ügyfélvezetője.
A legtöbb hitelszerződéssel rendelkező OTP Bank ugyanakkor a Tények kérdésére azt írta: ők arra készülnek, hogy az adósok 5-15 százaléka kéri majd az árfolyamrögzítést.
Az árfolyamrögíztésnek veszélyei is vannak. Bár egy 160-as árfolyamon felvett 400 frankos havi törlesztőnél 26 ezer forintos csökkenést lehet elérni, a forintszámlán gyűlő különbözetet kamatostól kell majd visszafizetni. Így aki ma még éppen tudna fizetni, elképzelhető, hogy 2015-től már nem fog tudni.
“A problémát a jövőbe toljuk, így még nagyobb problémával nézünk majd szembe 2015 tájékán” – mondja a portfolio.hu elemzője. A kormány szerint ez azért nincs így, mert 2015-től is csak 15 százalékkal nőhet a törlesztőrészlet. Az MSZP azt mondja, a kormánynak az Európai Uniótól kell segítséget kérnie.
“A 246 forintos árfolyam, és a már ezt megelőző árfolyam növekedés is azt mutatja, hogy egyértelműen mutatja, hogy az a pénzügyi cunami, ami elönti a devizahiteleseket és általában a hiteleseket, az állami megoldásért kínál” – mondja Herczog Edit, az MSZP elnökségi tagja.
Egy ügyvéd más megoldást is lát: több tucat ügyfele beperelte a bankokat, mert egyoldalúan módosították a szerződéseiket. Ők az első precedensértékű döntést jövőre várják a Legfelsőbb bíróságtól.
Az árfolyamrögzítés december 31-ig kérhető. Aki gyorsan, már a jövő héten igényli, októbertől kell kevesebbet fizetnie. Igaz, a szerződésmódosítás díját neki kell fizetnie.















Még nem érkezett hozzászólás