Október 23: ünnep, tüntetés és botrány

Október 23-át ünnepelték mindenütt. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János Hódmezővásárhelyen arról beszélt: az 1956 utáni megtorlások túlélői ma gyakran nyomorognak, ezért akarják, hogy jóvátételi adót fizessenek a diktatúra haszonélvezői. Budapesten több ezren tüntettek a kormány ellen, de azt is mondták: az ellenzék sem tetszik nekik. Karcagon ávósnak öltözött jobbikosok okoztak botrányt.

A Parlament előtt reggel az ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött el az október 23-i megemlékezés.   Egész nap koncertek voltak, a tér máskor lezárt részére pedig most bárki besétálhatott, a Parlamentben pedig nyílt nap volt.  A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János Hódmezővásárhelyen arról beszélt: azért támogatják, hogy fizessenek jóvátételi adót a diktatúra haszonélvezői, mert igazságtalan, hogy az 56-os túlélők közül sokan szegénységben élnek.

A kormányt és az ellenzéket is bírálták Budapesten az Erzsébet hídnál, ahova az Egymillióan a sajtószabadságért nevű mozgalom tagjai szerveztek tüntetést.  Ez a rendezvény is, mint a többi is békésen ért véget. Karcagon viszont botrány volt, mert az önkormányzat ünnepi ülésére egy olyan táblával ment be valaki, amelyen “Az ÁVH szelleme tovább él” szöveg volt olvasható.

Címkék: belföld, politika, ünnep

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség