Novembertől adóemelések – drágul a gázolaj, alkohol és a cigaretta is

Novembertől 13 forinttal nő gázolaj literenkénti adója. A cigaretta 7, az alkoholok jövedéki adója pedig 5 százalékkal emelkedik. Az adóhatóságnak pedig a tervezetthez képest 40 milliárd forinttal több áfát kell még idén beszednie. Erről a kormány döntött kihelyezett ülésén. Arról is döntöttek, hogy tovább csökkentik az államadósságot. Az MSZP szerint a kormány csak ötletelt, és vissza kellene állítani a többkulcsos adórendszert.

Két napig tárgyalt a kormány Lovasberényben arról: hogyan oldják meg az európai gazdasági válság miatt kialakult helyzetet. Az európai országok válsága miatt ugyanis a tervezettnél lassabban nő a magyar gazdaság is. Így az ország bevétele idén 100 milliárddal lesz kevesebb, mint amennyivel a kormány számolt. Ezért a kormány növelni akarja a bevételeit és csökkenti a kiadásait.

Elsőként a kormány gyorsítani akarja az évek során összesen 600 milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFA behajtását.  Ebből még az idén 40 milliárd forintot remélnek. Leállítanak minden állami beszerzést, ami újabb 40 milliárd forintos megtakarítást jelent. Ezenkívül 10 milliárdra számítanak az állami tulajdonú részvények osztalékából. 10 milliárd forintot várnak a jövedéki adó emeléstől. Az alkohol adója 5, a cigarettáé pedig 7%-al nő várhatóan november 1-től, és növelik a szerencsejátékok adóját is. És emelik a gázolaj jövedéki adóját is, literenként 13 forinttal.

Orbán Viktor a kormányülés után azt mondta, hogy az európai válság miatt talán az eddiginél is fontosabb az államadósság leküzdése. Ezért a kormánynak ez a legfontosabb. Úgy fogalmazott: “addig, amíg adósai vagyunk másoknak, mások keresnek a munkánkon, addig minden forintot amit megkeresünk, adósságcsökkentésre kell fordítanunk.” Ezért ősszel 4 milliárd euró, azaz körülbelül 1100 milliárd forint lejáró hitelt fizet vissza az ország a nyugdíjrendszer átalakításából maradt pénzből és Nemzeti Bank tartalékából.

Az MSZP szerint a kormány csak ötletelt Lovasberényben. Szerintük a drága és igazságtalan személyi jövedelemadó rendszert kellene megváltoztatni, és bevezetni a több kulcsos adórendszert. Az MSZP szerint ez a megoldás igazságos, több pénzt hagy az embereknél és közben csökkenti a költségvetés hiányát is.

A kormány tagjai holnaptól a Fidesz háromnapos frakcióülésére mennek, vasárnap pedig egy újabb, 250 milliárd forintos megtakarításról tárgyalnak.

Címkék: adó, belföld, fidesz, gazdaság, mszp, politika

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség