Nem fértek el a fal mellett, ezért tolattak neki a 20 ezer voltos vezetéknek

Nem fértek el a fal mellett, mert ott építési anyagok voltak, ezért tolták véletlenül neki a 20 ezer voltos villanyvezetéknek a festőállványt a munkások, szerdán Dabroncon. Ketten azonnal meghaltak. Egy munkást Veszprémben mesterségesen altatnak, és hűtik a testét. Győrben pedig még több műtét vár arra a férfira, akinek súlyos égési sérülései vannak. Az áramszolgáltató azt mondta a vezeték szabályos magasságban volt.
Estig helyszíneltek a rendőrök és a munkavédelmi felügyelők a baleset helyszínén. A holttesteket csak ezután szállíthatták el. Egy állvány ért hozzá a 20 000 voltos vezetékhez. A képeken látszik, hogy az egyik vezeték, alacsonyabban van. Úgy tudjuk, egy korábbi fakidőlés miatt lazult meg. Az áramszolgáltató megvizsgálta, és azt mondták, hogy szabványos a vezeték.

Három zalaegerszegi egy hahóti és két szombathelyi munkás tolta el az állványt. Ki akarták kerülni az építési területet, mert a fal mellett közvetlenül nem tudták áthelyezni az állványt, de nem vették észre a vezetéket. Ketten azonnal meghaltak. A legsúlyosabb sérültnek súlyos égési sérülései vannak, őt Győrben ápolják.

Két sérültet először Ajkára vittek, de csütörtökön őket is átvitték a győri kórházba, mert az égési sérüléseiket ott kezelik.  Még a helyszínen újraélesztették egy másik súlyos sérültet, akit Veszprémben kezelnek az intenzív osztályon. Őt mesterségesen altatják és hűtik 24 órán át.

Műszaki szakértőket kért fel a rendőrség, és tanúkat hallgattak ki egész nap. Egyelőre nincs felelőse a balesetnek Apróbb hiányosságokat is találtak a munkaügyi felügyelők a helyszíneléskor, ám azt mondták, hogy ennek nem volt ok-okozati összefüggése a balesettel. Most két hónapjuk van rá, hogy megállapítsák, vajon miért következett be a halálos tragédia.

Címkék: belföld, halál, krimi, tragédia, veszély

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség