Meztelen rendőr a kocsi tetején
Teljesen meztelenül találták meg a Baranya megyei rendőrfőkapitányság egyik osztályvezetőjét egy autó tetején. Egy nővel volt, együtt töltötték az éjszakát, aztán elaludtak a motorháztetőn. A kocsi tulajdonosa feljelentést tett, a rendőrt leváltották.
Lent a mélygarázsban szeretkezett a rendőrvezető egy nővel, egy autó motorhaztetejen feküdtek, amikor a tulajdonos hajnalban jött az autójáért. Mindketten részegek voltak, és teljesen meztelenek. Annyira be voltak rúgva, hogy nem tudtak magukról, az autó tulajdonosa rendőrt hívott. Úgy tudjuk, hogy a rendőr mikor magához tért, hangosan vitatkozott a kollégáival, kikérte magának, hogy intézkednek vele szemben, a pozíciójára hivatkozott.
Egy fodrásznőé az autó, aki a házban dolgozik, beszéltünk vele, de kérte, hogy ne mutassuk az arcát. Feljelentette a rendőrt, mert az autóján behorpadt a motorháztető. Azt mondta, hogy napokig gondolkozott azon, hogy tegyen-e feljelentést a rendőr ellen, aztán végül feljelentést tett, mert a biztosító csak így fizette ki a kárát.
A rendőr bűnügyi technikai osztályvezetőként dolgozott. A rendőrség közleményben azt írta, hogy indoklás nélkül visszavonták a vezetői kinevezetését.
A házban, ahol a rendőr, az autó tetején feküdt a nővel, sokan el sem hitték, hogy ilyen megtörtént. A legtöbben azért kételkedtek benne, mert a mélygarázsba, csak névre szóló kártyával lehet bejutni, valószínűleg egy ide érkező autó után jöttek be a parkolóba. A többség elítéli, amit a rendőr tett.
Mivel behorpadt a motorháztető, a rendőr ellen eljárás indult rongálás miatt.















Még nem érkezett hozzászólás