Megint drágul a benzin, emiatt a csirkehús is
Ezen a héten is drágul a benzin, most 4 forinttal. A gázolaj pedig 6 forinttal. A magas üzemanyagár miatt a Mentők és Betegszállítók Egyesületénél azt mondták: veszélybe került a működésük, és a minisztériumtól kérnek segítséget. Közben a Baromfi Terméktanács is bejelentette, hogy legalább 8-10%-al emelik a csirkehús árát és húsvétig lehet, hogy még egy áremelés lesz.
Húsvétig várhatóan drágul majd a csirkehús és a tojás is, lehet, hogy kétszer is. Az már biztos, hogy a feldolgozók drágábban kapják majd meg a csirkét és a pulykát, mert egyre kevesebbet tenyésztenek, és a táp ára is emelkedett. A Baromfi Terméktanács szerint leginkább a csirkemell drágul majd, de más baromfitermékek ára is emelkedik.
A GKI Energiakutató ügyvezető igazgatója azt mondta: a forint-dollár árfolyam és a világpiaci helyzet miatt várható a benzinár-emelés. Ezen a héten további 5-6 forinttal emelkedik majd a benzin ára. Egy liter benzin 427, a gázolaj 449 forint lesz szerdától. Az elmúlt héten 10 forinttal emelték a gázolaj és a benzin árát is. Emiatt a Pékszövetség, a Húszövetség és a Zöldség-gyümölcs Szakmai Szervezet is azt mondta: emelni kell az árakat, mert már nem bírják a plusz költségeket. Ráadásul a szállítók is bejelentették, hogy a magas benzinár miatt 12-14%-kal emelik a fuvardíjakat.
Most a Mentők és Betegszállítók Egyesülete is azt mondta: veszélybe kerülhet a működésük, mert már nem tudják fizetni a drága üzemanyagot. Most úgy spórolnak, hogy nem vesznek új alkatrészt a betegszállító autókhoz.














Még nem érkezett hozzászólás