Már a Tiszán és a Dunán is elindították a jégtörőket
Mától lehet korcsolyázni a Balatonon a Tihanyi-öbölnél és a Fertő-tónál is. Most érte el a jégvastagság a 10 cm-t, ha ennél vékonyabb a jég akkor életveszélyes rámenni. A Balatonon csak a part közeli helyeken szabad korcsolyázni, ugyanis a víz még nem fagyott be teljesen. Közben a Tiszán és a Dunán is akkora jégtáblák úsznak, hogy jégtörőhajókat indítottak el a folyókon.
A szakemberek pénteken nézték meg, elég vastag-e a jég ahhoz, hogy biztonságosan rá lehessen menni. Mivel az éjszaka tovább vastagodott a jég, úgy döntöttek, hogy most már bizonyos részei biztonságosak. De ez csak a Tihanyi-öbölre igaz, azt mondják a Balaton többi része még mindig életveszélyes. A korcsolyázásra kijelölt részen mentők figyelik majd a korcsolyázókat mindennap. Azt mondják, ha véletlenül beszakad a jég az a legfontosabb, hogy ne süllyedjenek a jég alá.
Befagyott a Fertő-tó is, igaz egyelőre az osztrák oldalon engedték csak a korcsolyázást, de volt, aki úgy érezte, el tudja dönteni, hogy biztonságos-e rámenni.
Mások szerint viszont nem látszott ennyire egyértelműnek, hogy rá lehet menni a jégre.
Szolnoknál jégzajlás volt a Tiszán, épp ezért készenlétbe helyezték a jégtörőket. A Dunán is akkorák már a jégtáblák, hogy jégtörőhajókat is használni kell. A kisebb folyók, mint például a Rába, már befagytak.














Még nem érkezett hozzászólás