Letöltendő börtön kapott Stohl András – FRISSÍTVE
Börtönbe kell mennie Stohl Andrásnak tavalyi részeg karambolja után. 10 hónap börtönt kapott jogerősen. Ha nagyon jól viselkedik a börtönben, leghamarabb 5 hónap után engedik ki. A bírónő azt mondta, hogy Stohl azért hagyta el a helyszínt a baleset után, mert félt. Vagyis nem elsősorban azért, mert nagyon beütötte a fejét. És azt is mondta: Stohlnak jót fog tenni, ha most börtönbe megy.
Miután az ítélethirdetéshez mindenki felállt, a bírónő elmondta, hogy megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és a börtönbüntetés tartamát 10 hónapra enyhítette. A vádlott a büntetés felerész letöltése után szabadlábra bocsátható. Abban, hogy enyhébb lett a büntetés, szerepet játszott, hogy végül azt a szakértői véleményt fogadták el, amelyik szerint nem bizonyítható, hogy maradandó fogyatékosságot okozott volna. Súlyosbító körülménynek vette, hogy sokat vezetett részegen, így sokakat veszélyeztetett. És az is súlyosbításként szerepelt, hogy több sérült is volt.
Korábban Stohlék azt mondták: Stohl azért viselkedett furcsán, mert beverte a fejét. A bírónő szerint viszont azért, mert félt. És szerinte a börtöntől való félelem is közrejátszott abban, hogy megpróbálta utólag jóvátenni, hogy karambolozott. És azt is hozzátette: talán hasznára is fog szolgálni a börtön, hogy most, 44 évesen felelősséget fog vállalni.
Ezután viszont igyekezett megnyugtatni. Azt mondta Stohlnak: nincs itt a világvége. Nem életfogytigot kapott.
Stohl a tárgyalás után azt mondta: elfogadja az ítéletet. Egyelőre nem tudni: mikor megy börtönbe.
A tárgyaláson egyébként felhúzta a nadrágját és megmutatta a sérülését a bíróságnak a Stohl András okozta baleset súlyos sérültje. Azt mondja: sérülése miatt fémet tettek a lábába, azóta alig tud mozogni. Több tucat újságíró és rengeteg ismert ember volt a tárgyaláson, mások mellett Stohl főnöke, Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója is.
Egymás sarkát taposták az operatőrök és fotósok a bíróság folyosóján. Az ablakhoz rohantak, amikor Stohl András és ügyvédje megérkeztek. Stohl főnöke, Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, Hollósi Frigyes, Szabó Győző is a hallgatóság soraiban volt. Stohl András pedig drogprevenciós előadásairól beszélt, amelyeket fiataloknak tartott. Köszönőlevelekből idézett hosszan.
A baleset súlyos sérültje, Kaincz Pál állapotáról több egymással ellentétes szakértői véleményt ismertettek korábban. Stohl Andrásék szerint nem a baleset miatt sántít a férfi. Kaincz Pál erre felhúzta a nadrágját és megmutatta a sebet.
Az ügyész letöltendő börtönt kért, Stohl András ügyvédje szerint ha nem ő ülne a vádlottak padján, akkor ugyanezért más csak felfüggesztett börtönt kapna. Stohl András az utolsó szó jogán ezt mondta: “Mindazoktól, akiknek fájdalmat, mind fizikai, mind lelki sérelmet okoztam, azoktól bocsánatot kérek.”
Fél a börtöntől – ezt mondta Stohl András az ítélet kihirdetése után. Bodrogi Gyula túlzónak tartja a 10 hónap börtönt. Hollósi Frigyes azt mondta, hogy meg fogja látogatni Stohlt a börtönben. Stohl egyébként valószínűleg kérni fogja, hogy csak jövő nyáron kelljen börtönbe mennie, a színházi nyári szünet idején, mert addig van bőven munkája.














Még nem érkezett hozzászólás