Leszakadt a mennyezet a gimnáziumban, a diákok menekültek
Leszakadt a mennyezet a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnáziumban. A baleset az egyik szünetben történt, a diákoknak úgy kellett elugrálniuk a lehulló gipszkartonok elől. De nem ez az egyetlen hiba, nemrégen az aula aljzata teljes hosszában végigrepedt. Az iskolát egyébként egy éve újították fel.
Több diák épp hogy el tudott ugrani a több négyzetméteres aláázott gipszkarton elől, amely fél méterrel mellette csapódott be. A tanulók szerint egyre több jel utal arra, hogy az iskolát nem megfelelően újították fel. Bár szerintük életveszélyesnek még nem életveszélyes.
Az épületben nem ez az egyetlen hiba, a közelmúltban az egy éves aula aljzata teljes hosszában végigrepedt. Kisebb-nagyobb problémák folyamatosan jelentkeznek. A kivitelező szerint viszont csupán véletlen hibákról lehet szó, amit rövid határidőn belül javítani fognak.
A fenntartó szerint ha a garanciális javításon felül keletkezett kárt nem téríti meg a kivitelező, akkor perelnek.














Még nem érkezett hozzászólás