Külön osztály problémásoknak

Választható lenne az iskolák számára a nulladik évfolyam az első osztály előtt. Olyan hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik beszéd- és írásproblémával vagy viselkedési zavarral küzdenek. Ez a felzárkóztatás egyik lehetséges eszköze, de nem lenne kötelező a bevezetése. Egy logopédus szerint az év eleji szűréseken az elsősök közül minden második gyerek beszédhibás.

Egy zuglói általános iskolában idén 56 elsős van. A tanárnő azt mondja ha biztosítják hozzá az eszközöket és tanárokat, ő jó ötletnek tartja a 0.évfolyam bevezetését.

Most a legtöbb iskolában csak heti néhány órában foglalkoznak külön a problémás gyerekekkel.  Ez lehet viselkedésprobléma vagy más, a tananyag megértését nehezítő probléma is.

A Magyar Nemzet írta meg, hogy a kormány felzárkóztató, nulladik évfolyamok indítását tervezi hátrányos gyerekeknek.
A minisztérium közleményében azt írta, a O-ik évfolyam” indítása csak lehetőség. Hogy kell-e, minden iskola maga döntheti el.

Az egyik iskola igazgatónője is jó ötletnek tartja a nulladik évfolyamot, bár az ötletről ő is csak most az újságból értesült.
A kormány szándéka, hogy növeli azoknak a képzett szakembereknek a számát, akik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkózását segítik.

Külön osztály a problémásoknak – Tények riport
Címkék: belföld, iskola, Tények

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség