Kórház előtt gázoltak el egy mentőst
A kórház előtti zebrán ütöttek el egy mentőtisztet, Székesfehérváron. A gázoló autós továbbhajtott. A mentőtiszt súlyosan megsérült, mert több métert repült a levegőben. A mentős egyébként azt mondta a Tényeknek, hogy emlékszik a kocsi színére. A baleset előtt a férfi épp a feleségéhez ment, a szülészeti osztályra.
Alig tud mozogni a mentős, akit a zebrán ütöttek el, a balesetből szinte semmire sem emlékszik. Saját kollégái vitték be a kórházba. Pár méterre attól a klinikától ütötték el, ahová ment meglátogatni a feleségét a szülészeten. Az orvosok szerint csoda, hogy túlélte, mivel nagyon megsérült. Az, aki elütötte nem állt meg hanem továbbhajtott, segítségnyújtás nélkül. A rendőrség keresi a kocsit és a sofőrt.
Felcsúton két fiatalt ütött el egy kisteherautó, a buszmegállóban álltak, amikor nekikütközött a kocsi. Mindketten súlyosan sérültek. Az itt lakók szerint ez a kanyar veszélyes, mert ilyen időban gyakran megcsúsznak itt a kocsik, ezt a kis kerítést éppen ezért építették betonból, de így is megrepedt, újat kell csinálni helyette.
Kaposváron pedig két embert gázoltak el egy este alatt, mindketten zebrán mentek át. Az autósok azt mondják olyan csúszós volt az út, hogy akárhogy nyomták a féket nem tudak megállni. Az egyik sérült viszont részeg volt, az ő ügyét külön vizsgálja a rendőrség. A szakemberek szerint a maihoz hasonló időben a sofőröknek nagyon kell figyelniük, mert az autók nehezebben tudnak megállni mint a száraz időben.














Még nem érkezett hozzászólás