Két tizenéves szúrta meg a székesfehérvári buszsofőrt
Késsel támadt két fiatal egy buszvezetőre Székesfehérváron. A sofőr rájuk szólt, hogy ne randalírozzanak a buszon vagy szálljanak le. A két 16 éves fiú először le is szállt, aztán visszaszálltak és a végállomáson megszúrták a sofőrt. A két kamaszt keresik a rendőrök. Ugyanezt a sofőrt tavaly egyszer már megverték munka közben.
A két tizenéves fiú már jó ideje a buszon ült, amikor megérkeztek a végállomáshoz. Itt szólt nekik a sofőr, hogy szálljanak le, amit ők meg is tettek. Utána viszont visszaszálltak a buszra, és megint mentek egy kört, majd amikor újra a végállomáshoz értek, és a sofőr újra szólt nekik, hogy szálljanak le, már nem voltak hajlandóak. Előtte csak hangoskodtak, ekkor már rá is támadtak a sofőrre, kirángatták a vezetőülésből, és az egyik fiú egy rugós kést vett elő, és elkezdett vele hadonászni. A sofőr hátralépett, de a szúrás áthatolt az ingén, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Mire a rendőrök kiértek, a két tizenéves már elszaladt, azóta sem találják őket. Azt mondják: 16-17 év körüli, rövid, szökésbarna hajú, bomberdzsekis fiúk voltak.
Ugyanezt a sofőrt egy éve már megverték. A cégnél egyébként azt mondták: évente küldik pszichológiai tréningre a sofőröket, így biztosak benne, hogy nem ő provokálta a késelőket.
Budapesten tavaly kétszer annyi buszsofőrt vertek meg mint előtte. De vertek már meg egyszerre 20 biztonsági őrt is. A megoldás a BKV szerint a buszok bekamerázása lenne, külföldön, például Londonban már vannak ilyen kamerák és az ottani tapasztalatok szerint van visszatartó ereje. Mindeddig azért nem vezették be, mert az ombudsman az utasok személyiségi jogaira hivatkozva ellenzi.















Még nem érkezett hozzászólás