Hazaért a megégett lány barátja

Tehetetlenek voltak a tűzzel szemben, ezt mondta, Kitti barátja a Tényeknek.  Csütörtök este érkezett meg Magyarországra. Gergő azt mondja: ismerték a házat felgyújtó férfit, mindig zárkózott volt. Kitti és Gergő két éve voltak együtt, mióta kimentek Franciaországba dolgozni. A múlt heti tragikus tűz előtt már tervezték a hazautat és azt, hogy összeházasodnak.

Nagy Gergő, a franciaországi lakástűzben halálra égett lány barátja édesanyjával szállt ki a repülőből csütörtök este Budapesten.  A Malév és a Baptista  Szeretetszolgálat segítségével jöttek haza, egy baptista lelkész kísérte őket a repülőtéren. Gergő lába megégett a tűzben és súlyos füstmérgezést kapott, ezért még nehezen beszél, de nyilatkozott a Tényeknek. Azt mondta, hogy éppen már haza akartak jönni Magyarországra a barátnőjével Kittivel, aki meghalt a tűzben.

Emlékszik a tűzre. Arra ébredtek, hogy füst van és nem tudtak semmit csinálni, pedig Kitti megpróbált elmenekülni. A tüzet egy abban a házban lakó férfi okozta. Ő gyújtotta fel a házat. A rendőröknek azt mondta, hogy öngyilkos akart lenni, ezzel szemben az utcáról nézte a tüzet. Gergőék ismerték a férfit, zárkózott volt.  Gergő édesanyja azt mesélte, hogy 3 éve is nehéz helyzetbe kerültek, amikor önhibájukon kívül súlyos autóbaleset szenvedtek. Gergő is a kocsiban ült.  Az anya végig fiával volt a kórházban Franciaországban. Gergőéket a rokonok várták a repülőtéren.

A Malévnél úgy érezték, fontos, hogy segítsenek a családnak. A Baptista Szeretetszolálat lelkésze azt mondta, hogy ha Gergő szeretné, szívesen segítenek neki továbbra is.
Kitti szülei még Franciaországban vannak, hamarosan ők is hazajönnek és eltemetik lányukat.

Címkék: belföld, fiatal, tragédia

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség