Három körzetben nem nyert Fideszes

A 57 még nyitott egyéni körzetből összesen 54 Fideszes politikus jutott be a parlamentbe. A maradék három helyből, egyet az MSZP, egy másikat pedig a független jelöltként induló Molnár Oszkár nyert, egy pedig függőben van. Itt ugyanis olyan szoros volt a verseny, hogy a végeredményt csak a külföldről érkezett szavazatok után lehet majd megmondani.

20100426_kozosKét körzetben nem nyert a második fordulóban Fideszes jelölt, egyben pedig vesztésre áll. Angyalföldön, elvileg két körzetben szocialista képviselő nyert. Azért csak elvileg, mert a 19-es választókörzetben Szanyi Tibor mindössze 124 szavazattal vezet, kevesebbel, mint ahány szavazatot, külföldi voksolás miatt még nem számoltak össze.

Szanyi szimpatizánsai az első forduló után ezzel a videóval utaltak az átszavazókról szóló vitára. Először Szanyi vádolta burkoltan ellenfeleit azzal, hogy szavazókat szerveztek ebbe körzetbe, aztán viszont róla derült ki, hogy átszavazók szervezésére ösztönözte kampánystábját. Most az átszavazók szavazatait már megszámolták.

- Az már jó, hogyha egy szavazattal tudok nyerni, mert akkor minden szavazópolgárom eltudja magáról mondani, hogy az ő szavazatával nyertem – mondta Szanyi.

A XIII. kerület másik választókerületében a szocialista Tóth József viszont már biztos, hogy nyert. – Mit szólnék, mint, hogy örülnék természetesen, úgy gondolom, hogy a munkánkat igazolja vissza, amit itt a XIII. kerületben csináltunk, hogy mi a megoldásra és nem a megosztásra törekedtünk.

Edelényben a független Molnár Oszkár jutott be a parlamentbe. Ő korábban három cikluson keresztül a Fidesz frakcióban ült, miután azonban azt mondta, hogy cigányasszonyok direkt kárt tesznek a magzatukban, hogy magasabb segélyt kapjanak, a Fidesz mást indított.

A Jobbik azonban, mivel úgy gondolta Molnár programja közel áll az övékhez, visszaléptette jelöltjét. – Nagyon boldog vagyok és nagyon köszönöm a nyolcas számú választókörzet polgárainak, hogy engem támogattak többségben ezen a választáson. És engedjék meg, hogy külön megköszönjem Miklós Árpádnak, hogy a Jobbik jelöltjének, hogy visszalépett a javamra a második forduló előtt – mondta Molnár.

Ennek ellenére azt mondta, nem ül be a Jobbik-frakcióba. A második fordulóban így az 57 egyéni körzetből összesen 54 Fidesz-s, egy MSZP-s és egy független jelölt jutott be a parlamentbe. Egy pedig függőben van.

Hárman nem Fideszesek – Tények-riport
Címkék: belföld, mszp, választás2010

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség