Hárman a hidegtől, egy ember a szén-monoxidtól halt meg
Saját erkélyén fagyott meg egy férfi Győrben, egy másik pedig bent a lakásában a Zala megyei Garaboncon. Pécsen pedig egy idősebb embert találtak az egyik parkban, de már nem tudtak segíteni rajta, teljesen kihűlt. És sokakat az utolsó percben találtak meg, volt, akit a rendőrök, volt, akit a szomszédai. Ötven éves hidegrekord dőlt meg.
Meghalt egy férfi Dévaványán szén-monoxid mérgezésben. A gázmelegítője romlott el. Egy másik férfi, aki vele volt, életveszélyben van. Budaörsön öt embert, köztük egy gyereket mentettek ki egy házból, ők is a szénmonoxid miatt lettek rosszul. Egy nap alatt 30 helyre hívták a mentőket gázmérgezés miatt. Mezőkeresztesen pedig a templom tetejét vitte le a szél.














Még nem érkezett hozzászólás