Halára verte szobatársát a pszichiátrián

Hangoskodott, ezért vert halálra egy férfit a szobatársa a szentesi kórház pszichiátriáján. A támadó eltörte a férfi  orr- és arccsontját. Olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy már nem tudtak a 67 éves betegen segíteni.

A szentesi Bugyi István kórházban támadt rá a 34 éves férfi a nála több mint 40 évvel idősebb szobatársára. A gyanú szerint azért verte halálra a 67 éves férfit, mert az hangoskodott. Ezt nem tudta elviselni, ezért ugrott neki. Úgy megverte, hogy az idős férfinak betört az orra és több helyen az arccsontja. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy annak ellenére, hogy az egész egy kórházban történt, vagyis percek alatt megkaphatta az ellátást, már nem tudtak rajta segíteni. Néhány órával később belehalt sérüléseibe.

Hogy a szakszerű ellátás ellenére miért nem tudtak az idős férfin segíteni, egyelőre nem lehet tudni. Ahogy azt sem, hogy a vizsgálatok miért nem mutatták ki, hogy ekkor a baj. A férfit, aki a gyanú szerint megölte a szobatársát, a rendőrök letartóztatták, most is őrizetben van. Egyelőre a kórházban.

Ha mindez, vagyis a gyilkosság bebizonyosodik, akkor sem biztos, hogy a férfi börtönbe kerül, mivel elképzelhető, hogy pont azért vitték be a pszichiátriára, mert nem volt beszámítható állapotban.

Címkék: belföld, krimi

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség