Graffiti miatt lett öngyilkos a mikepércsi férfi

Öngyilkos lett egy graffiti miatt börtönre ítélt mikepércsi férfi. Idén egy év négy hónap börtönt kapott miután rajtakapták a rendőrök, és le kellett volna ülnie a korábban szintén graffiti-festés miatt kiszabott felfüggesztett büntetését is. Úgy tudjuk a férfi búcsú levelében azt írta, hogy szenvedélye a graffiti, és ezért szerinte nem jár börtön.

Graffitiket festett Debrecen belvárosában az a férfi, akit tavaly a Petőfi téren fogtak el. Akkor is épp a falra festett, vagyis a rendőrök tetten érték. Első fokon nem jogerős büntetésben egy év négy hónap börtönbüntetést szabott ki vele szemben a bíróság, és egyben elrendelte a Püspökladányi Városi Bíróság által kiszabott korábbi, és próbaidőre felfüggesztett 7 hónapi fogházbüntetés végrehajtását is.

Vagyis a férfit korábban már elítélték graffiti miatt, de azt a büntetését felfüggesztették. 25 rendbeli rongálásért ítélték el. A graffitik nagy részét később lemosta. A jogszabályok szigorítása óta egyébként kevesebb a bejelentett graffitis esetek száma.

Kerestük a családot, a szomszédokat, és a barátokat is, de mindenki azt mondta, hogy egyelőre idő kell még, hogy feldolgozzák a tragédiát, ezért beszélni senki nem akart róla. A 23 éves férfi búcsú levelében azt írta, hogy a graffiti olyan szenvedélye, amiért szerinte nem érdemelne börtönt, ezért inkább öngyilkos lett.

Címkék: belföld, krimi, öngyilkosság

Hozzászólások (3)

Nagyon sajnálom ami ezzel a fiatalemberrel történt! Nem értek egyet azzal,hogy börtönbüntetést kapot egy firkálás miatt. Holott emberek a mnagyvilágba csalnak,lopnak ,hazudnak, ölnek!!!! Nincsen en büntetve azok az emberek és hiába is mondja nekem 100 ügyvéd hogy nem beszámitható meg könnyitő büntetés és stb.. Ezt nem kellene hagyni hova lett a világ kérdezem én?! Hisz napp mint napp a parlamentbe is csak a nem egyetértés van mit lát az ember sajnos az ellentéteket! Ott van hogy Sthol András kapott 1évet abból csak 5hónapot kell leülnie amivel nincsen próblémám vagyis ha a firkálásért börtönbüntetés jár 1év nemtom hány hónap . Drog használatért ittas vezetésért súlyos közüti balesetért pedig 5hónap! Könyörgöm legyen már rend a világba! Fiaatalok ölik meg magukat a kilátástalan helyzetükbe! Családok oda folyamodnak hogy végeznek gyerekeikkel feleségükkel mert nem tudnak megélni!! Erre figyíeljen már fel valaki ! Nem mindig csak magunkkal kell foglakozni hanem másokkal is. Emberek vagyunk embertársainkért is felelősek vagyunk vigyázzunk egymásra ha az élet és az ország ilyen szörnyű helyzetbe van! Szeretném ha a tényekbe ezt bemondanánk élő adásba ha máshogy nemis igy valahogy emberek tudtára kellene adni mi is folyik itt ha máshol nemis hallgatják meg az embert! Mivel sajnos ilyen világot élünk meg! Előre is köszönöm!

Angioletta, ekkor: 2011/09/07, 19:30#1

Ha valaki felfüggesztettet kap akkor esélyt kap hogy megváltozzon!
Ha a bíró éven túli felfüggesztettet ad akkor rá akar ijeszteni az illetőre hogy hagyja abba a másoknak károkozást! Innentől a bűnelkövető felelőssége 100%-ban hogy mi történik vele! Kap egy hatalmas esélyt!
Élheti tovább az életét vagy folytathatja amit addig csinált! Ha egy kemény büntetés lebegtetése(felfüggesztett) sem tántorítja el a bűnelkövetőt a további bűnelkövetéstől akkor 100%-ban megérdemli a büntetést!
A fiú saját szabad akaratával döntött hogy azt az utat választja ami a börtönbe vezet!!!!

Az öngyilkosság mindig szomorú és részvétem a családnak, barátoknak!
Ugyanakkor senki nem felelős az öngyilkosságért! Csak a fiú, önmaga!!

És remélem hasonló büntetésekből sok születik! A tisztességes embert az 1-2 év felfüggesztett kijózanít! Akit nem az megérdemli a börtönt!!!

Holding, ekkor: 2011/09/08, 17:32#2

Holdong! Szeretném, ha válaszolnál, mert szeretném megérteni, hogy mi a háttere a tiédhez hasonló gondolkodásnak. Gondolom, neked még nem volt börtön-élményed, sem pedig senki olyannak, aki fontos számodra. Így persze könnyű ítélkezni ismeretlenek felett. Abból a kijelentésedből is ezt gondolom, hogy a felfüggesztettel a bíró “csak rá akar ijeszteni” az illetőre, ez gyerekes és naív kijelentés. Magyarországon nagyon könnyű “bűnözővé” válni anélkül is, hogy bármi törvénybe ütközőt tennél. Két kérdésem lenne: szerinted kinek okozott kárt ez a fiú, és miért gondolod, hogy nem volt tisztességes ember? Szerintem ilyen cselekedetért maximum pénzbüntetés járhatna vagy közmunka (pl lemosathatnák a tényleg igénytelen falfirkákat) Kíváncsian várom válaszod!

sic, ekkor: 2011/09/25, 14:31#3

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség