Eltűnt 46 dokumentum az Uzsoki Kórházból
Eltűnt 46 dokumentum az Uzsoki Kórházból. Az állt bennük, hogy ki, kinek az utasítására mekkora dózisban, milyen gyógyszereket adott betegeknek. A kórház ezért feljelentést tett. A rendőrség már nyomoz, mert egy korábban ott dolgozó orvos áprilisban arról írt cikket, a végső stádiumú rákos betegeknek túladagolták a morfint, hogy meghaljanak. A kórház főigazgatója azt mondja, az orvos bosszúból rágalmazza a kórházat, mert kirúgták.
Először szólalt meg az Uzsoki Kórház főigazgatója azóta, amióta kirobbant a morfin-túladagolásról szóló botrány. Áprilisban, egy orvosi szaklapban egy orvos azt írta, hogy olyan kórházi osztályon dolgozott, ahol gyakorlat volt a végső stádiumú rákbetegek morfin-túladagolása, hogy meghaljanak. A kórházat egyébként nem nevezte meg. A szaklap főszerkesztője azt mondta, alaposan utánanéztek a cikkben állítottaknak. Az Uzsoki Kórház főigazgatója azt mondta: a cikk írója, Márkus Attila náluk dolgozott 2005 és 2007 között. Egy munkaügyi per is volt az köztük – mármint a kórház, és Márkus Attila között.
A főigazgató egy dokumentumot mutatott az újságíróknak, amely szerint a cikk írója nem szakorvos, így soha nem dolgozhatott önállóan, csak szakorvosi ellenőrzés mellett. A főigazgató azt is mondta: a belső vizsgálatuk szerint abból az időszakból tűnt el 46 dokumentum, amikor Márkus Attila náluk dolgozott. Az eltűnt papírokon az szerepelt, hogy ki, kinek az utasítására, és milyen dózisban adott gyógyszereket.
A kórház ügyvédje, Magyar György azt mondta: Márkus Attila cikkében nincsenek tényeken alapuló állítások. Az ELTE tanszékvezetője azt mondta hogy nem lesz könnyű bizonyítani a cikkben állítottakat. Ráadásul azért is lesz nehéz bizonyítani, mert nincs felső határa a morfin-adagolásnak a végső stádiumú rákos betegeknél. Ezt szombaton a főigazgató is elmondta a sajtótájékoztatón. A rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben emberölés bűntettének gyanúja miatt. Gyanúsított még nincs. A nyomozást a Fővárosi Főügyészség felügyeli.














Még nem érkezett hozzászólás