Elszabadult egy Boeing a Liszt Ferenc reptéren
Elszabadult egy Boeing 767-es repülőgép és karambolozott az előtte haladó vontató autóval a Liszt Ferenc reptéren. Ez már a második baleset volt néhány órán belül. Előtte két gép ütközött össze úgy, hogy egy korábban leszálló és éppen guruló orosz gép szárnya nekicsapódott egy norvég gép vezérsíkjának.
Hétfőn a Malév használaton kívüli egyik legnagyobb repülőgépe elszabadult. A 70-80 tonnás Boeing 767-es vontatása közben történt a baleset. A repülőgép vontatása közben eltörött az úgynevezett vontató csapszeg. Emiatt a lendületben lévő repülőgép neki ütközött az előtte haladó vontató autónak. A repülőt úgy tudták csak megállítani, hogy a vontató kocsi vezetője kiugrott és egy úgynevezett fékező tuskót tett a repülőgép kerekeihez.
Szakács Gábor szerint az volt a szerencse, hogy nem volt lendületben a repülő. Ezért nem lett nagyobb baj. De nem ez volt az egyetlen baleset hétfőn a Liszt Ferenc repülőtéren. Kicsivel korábban egy javításra vontatott gép szárnya ütközött neki, egy másik gép szárnyának. A Tények által megkérdezett szakértő szerint ez emberi hiba miatt történhetett. A baleseteken még az azt vizsgáló hatóság emberei is meglepődtek. Az elmúlt tíz évben ugyanis csak egy ilyen baleset történt a budapesti repülőtéren. A közlekedésbiztonsági szervezet még vizsgálja, hogy a balesetekben ki hibázott.














Még nem érkezett hozzászólás