Elöntött pincék, kidőlt fák Győrben

Percek alatt óriási mennyiségű eső esett Győrben. Pincéket öntött el a víz, fákat csavart ki és tetőket tépett le a szél. A romokat még ma is takarították. A meteorológiai szolgálat szerint keddtől bárhol, bármikor eshet.

Hatalmas vihar Győrben – Tények riport

Néhány perc alatt óriási mennyiségű eső esett Győrben. Valakinél percek alatt befolyt a víz a szobába. A csatornában a víz  is csak nehezen folyt le, és az eresz is rövid idő alatt megtelt.

Olyan intenzíven esett az eső, hogy szinte semmit nem lehetett látni. Egy győri nő picéjében közel félméteres víz gyűlt össze. Azt mondja, amikor elkezdett esni, még lesöpörte az udvarról a vízet. Aztán már látta, hogy ennek semmi értelme nincs.

Sokan még ma is a vihar nyomait takarították. Előbb az útról, azután a járdákról is eltüntették a leszakadt lombokat. Volt olyan fa, ami kettétört. Sok helyen csak láncfűrésszel lehetett dolgozni. De volt ahol csak kisebb ollóval vágták az ágakat.

A vasárnapi vihar nyomai mai is látszottak. Az utca pocsolyákkal van tele. Ráadásul van olyan csatorna, amit még most is ellep a víz. Egy másik pedig szinte tele van. Ez okozta a legnagyobb problémát. Hogy a víz nem mindenhol tudott lefolyni. Annak ellenére, hogy a szppantós autók majdnem éjfélig dolgoztak.

A tűzoltók összesen 79 riasztást kaptak a megyében. Szinte mindegyiket az eső miatt. Volt olyan hely, ahová néhány nap alatt másodszor mentek azért, mert az utcában állt a víz. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a következő 24 órában szinte bárhol, bármikor, bármennyi eshet.

Címkék: belföld, eső, fa, vihar

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség