Elmarad a pécsi gólyabál az új törvény miatt

Meg lehetett volna előzni a West-Balkán tragédiát, ha többet beszélnek egymással a biztonságiak és a szervezők - ezt mondta az egyik biztonsági őr a bíróságon. Azt is mondta, hogy eredetileg három kapun engedték volna be a tömeget és egy kapun kifelé, de a tervet megváltoztatták és végül mind a négy kapun csak befelé mentek az emberek. Közben a pécsi egyetemen elmarad a gólyabál, mert nincs akkora terme az egyetemnek, ahol az új törvény szerint biztonságosan meg lehetne azt tartani.

Három fiatal lányt taposott halálra a pánikba esett, menekülő tömeg januárban a West Balkánban. Túl sok embert engedtek be. Négyen ülnek a vádlottak padján. Biztonsági embereket hallgattak meg, egyikük szerint, aki kérte, ne lehessen felismerni a felvételen, nem volt olyan kapu, ahol ki tudott volna menni a tömeg.    Ezzel szemben a karszalagot osztogatók három beengedő kapuról beszélnek, elmondták több fiatal sírva jött ki a buliból, panaszkodtak, hogy nagy a tömeg és visszakérik a belépő árát. Egyikük nyomozati vallomását felolvasták. A biztonsági őr szerint meg tudták volna előzni a tragédiát. Az ügy miatt törvényt módosítottak, a törvény miatt idén elmarad a pécsi gólyabál.

3000 diákot várnának, de a törvény szerint csak 600-an lehetnek ekkora helyen. Így meg a szervezők szerint nincs értelme megtartani. Miközben Pécsen más helyszínt keresnek a gólyabálnak, Budapesten tovább folyik a tárgyalás, vizsgálják, hogy pontosan mi történt 2011 január 15-én.  Arról, hogy miért tört ki a pánik a West Balkánban, minden tanú ugyanazt mondja: az emberek között elterjedt a hír, hogy megkéseltek valakit, ezért elkezdtek menekülni. Egyre több részlet derül ki arról az éjszakáról, még a héten a szakértőket is meghallgatják.

Címkék: belföld, egyetem, tragédia, west balkán

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség