Diáklányok fogdában
Pszichiátriára vittek a fogdából egy 15 éves lányt, mert rosszul lett. Szerdán őt és két hasonló korú lányt tetten értek, amikor 10 ezer forintnyi bizsut loptak egy boltból. A rendőrség délután négytől hajnali kettőig hallgatta ki őket, majd úgy döntött: fogdába zárja a lányokat. Megbilincselték őket. Ezután lett rosszul az egyikük. Az ügyvéd szerint a rendőrség túlreagálta az ügyet, a rendőrség viszont azt írja, hogy jogszabály szerint jártak el. A bíróság később dönt.
“Rendkívül összetört, és rendkívüli módon megviselte az ügy…” – mondta az egyik 15 éves kislány édesanyja a Tényeknek a délelőtti tárgyalás után. Sem ő, sem a lányok nem engedték, hogy arcuk látszódjon, és hogy hangjuk felismerhető legyen.
A lányok még szeptember elsején, a tanévnyitó után egy belvárosi boltból próbált bizsut lopni – összesen 10 ezer forint értékben. A boltban lebuktak. A rendőrség elvitte a lányokat, a szülők is a kapitányságra mentek.
Hajnali két óráig tartott a kihallgatásuk. A lányok mindent bevallottak, elismerték, hogy lopni próbáltak, és ezt meg is bánták. A kár megtérült, a bizsukat még akkor visszaadták a bolt tulajdonosának. A kihallgatás közben az egyik lány rosszul lett, őt a Szent János kórház pszichiátriájára vitték.
Hajnalban a rendőrség döntött: fogdába zárták a lányokat.
Uugye módosult a szabálysértési törvény, amely szerint ilyen esetekben a rendőrség őrizetbe veheti…” – mondta az egyik lány ügyvédje.
Szerinte ez a kulcsszó: hogy őrizetbe veheti a rendőrség az elkövetőt, de ez nem kötelező. Az ügyvéd szerint ebben az esetben a rendőrség túlreagálta az ügyet.
A kriminológiai intézet igazgatóhelyettese szerint is aránytalan volt a rendőrség fellépése.
A rendőrség közleményben válaszolt a kérdéseinkre. Azt írták: a hatályos jogszabály szerint a lopás – értékhatártól függetlenül – büntetendő, és ilyenkor alkalmazható például az őrizetbe vétel is. Vagyis: a rendőrség – szerintük – a jogszabály szerint járt el.
A bíróság délelőtt úgy döntötta: később dönt a három lány ügyében, december közepére halasztották a tárgyalást, de a lányok hazamehettek.















Még nem érkezett hozzászólás