Csongrád: hétfőn és kedden tanítási szünet az időjárás miatt
Megérkezett a hó, Csongrád megyében már egész nap esett. Ott akár fél méteres hó is lehet szombatra. Hétfőre és keddre tanítási szünetet rendeltek el az egész megyében a rendkívüli időjárás miatt. Az ország többi részén is van vagy lesz havazás. Észak-nyugaton 10-20, az ország középső részén 20-30 centi, és a dél-keleti országrészben akár fél méter is eshet. Tele vannak a hajléktalanszállók – több embert az utcáról vittek be úgy, hogy már majdnem kihűltek, Budapesten is, és Miskolcon is. Mezőkövesden egy ember megfagyott a saját kertjében – csütörtök este elesett, és nem tudott felkelni.
Délelőtt kezdett el esni a hó, és óráról-órára egyre jobban szakadt. Ekkor kezdték sózni az utakat Csongrádban. A Magyar Közút megyei igazgatósága 4 ezer tonna sóval, homokkal és zúzott kővel készült fel, és délután már szinte az összes gép dolgozott. Csongrád megyében a megyei kormányhivatal vezetője bejelentette: a kritikus időjárás miatt hétfőn és kedden tanítási szünetet rendelt el.
A hideg is egyre elviselhetetlenebb – alig van már olyan hely az országban, ahol nappal mínusz 7-8 fok fölé menne a hőmérséklet. Tele vannak a budapesti nappali melegedők is. Több embert az utcáról visznek be – úgy, hogy már majdnem kihűlt. A Menhely Alapítvány munkatársa azt mondta: mostmár a hajléktalanok többsége bejön a szállókra – még azok is, akik egyébként soha nem mennek. Miskolcon csütörtök este járták a rendőrök a várost, és az utcán alvó hajléktalanoknak segítettek.
Ófehértón egy idős férfi életét mentették meg a rendőrök. Olyan idős embereket ellenőriztek, akik nem tudnak fűteni, vagy egyedül élnek. Így találtak rá a 65 éves férfira. Az idősek otthonában azt mondták: a férfit megfürdették, ellátták, de úgy látták: az állapota nem jó. Az ófehértói polgármester ezután az eset után úgy döntött: egy helyiséget kialakítanak éjjeli menedéknek. Éppen az ilyen esetekre.
Mezőkövesden viszont nem sikerült megmenteni egy férfi életét. Csütörtök este ment haza a kocsmából, amikor a saját udvarán elesett, és reggelre megfagyott. A hideg továbbra is marad, sőt, egyre több helyre figyelmeztető – piros – előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat. A meteorológus szerint a hófúvások főleg az ország észak-keleti megyéiben lesznek erősebbek.














Még nem érkezett hozzászólás