Bevallotta a volt focista: elrabolta a szolnoki házaspárt

Megtört a rendőrségen a szolnoki Baunok házaspár elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított férfi. Állítólag H. Szabolcs terhelő vallomást tett M. Bélára, és M.Tiborra. Ezt az információt a Tényeknek is megerősítette a Baunok család ügyvédje. A Baunok házaspár, még tavaly novemberben tűnt el otthonukról, holttestüket pedig hetekkel később találták meg.

Bevallotta Baunokék elrablását H. Szabolcs, a volt focista, akit a rendőrség a házaspár elrablásával, és meggyilkolásával gyanúsít. A Blikk szerint a férfi beismerte, hogy elrabolta a házaspárt, azt viszont nem, hogy megölte őket. Terhelő vallomást tett viszont a másik két gyanúsítottra M Bélára, és Tamásra. Ezt az információt a Baunok család ügyvédje megerősítette a Tényeknek.

A Baunok házaspárt még novemberben rabolták el szolnoki otthonukból, valószínűleg váltságdíj fejében. Hatvan millió forintot szerettek volna megszerezni, amiből csak százezer forintot sikerült. Ezután megölték a házaspárt, a holttestüket hetekkel később találták meg a helyi termelőszövetkezet öntözőrendszerében. A holttesteket a gyilkosok nem is próbálták elrejteni.

A rablással és gyilkossággal három férfit gyanúsítanak, egy testvérpárt, és egy korábban az NBI-ben játszó focistát A testvérpár ügyvédje nem tud arról, hogy terhelő vallomást tett volna a harmadik gyanúsított ügyfeleire. Tasi Judit szerint M. Bélának és Tamásnak nincs mit bevallania, hiszen nem vettek részt sem a Baunok házaspár elrablásában, sem pedig a megölésükben.

Címkék: belföld, gyilkosság, krimi

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség