Betiltják a partidrogot

A mefedron nevű partidrog betiltását javasolja a kormánynak a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság. Az elmúlt hónapokban ez volt a legdivatosabb kábítószer a diszkókban, csak Budapesten 40-en kerültek miatta kórházba. Egyelőre még legális, vagyis nem büntethetik a terjesztőket. Szakértők szerint ha betiltják, pár hét múlva megjelenik egy újabb kábítószer, más néven, egy darabig szintén legálisan.

A mefedron nevű partidrog volt a diszkók és a nyári bulik slágere idén – ezt mondják az orvosok. Csak Budapesten több mint 40-en kerültek kórházba emiatt a fehér por miatt. Börtönbe viszont egyetlen díler sem, hiszen egyelőre legális a szer. Az Aktívnak nemrég nyilatkozott is egy férfi, aki kipróbálta.

“Semmi nem szabályozza, hogy nem hordhatod magadnál, azt csinálsz vele amit akarsz, semmi nem tiltja” – mondta.

Már idén februárban foglalkoztunk a Tényekben a mefedronnal, akkor Kaposváron került kórházba miatta egy 18 éves lány. Azóta is árulják a mefedront az interneten. A kábítószerügyi koordinációs bizottság most azt javasolja a kormánynak, hogy tiltsa be a szert. Legyen ugyanúgy illegális, mint a mefedronhoz hasonló hatású partidrog, az extasy.

Zacher Gábor toxikológus szerint ez jó döntés, bár szerinte néhány hét múlva lesz majd új néven, egy kicsit másfajta kábítószer, amit ismét be kell majd tiltani, hiszen amíg nem tiltják, addig bárki legálisan árulhatja.

A megelőzés és a felvilágosítás lenne a fontos – ezt mondja a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet. A tiltás szerintük nem megoldás.

Több nyugat-európai országban már a mefedron utáni szer betiltását követelik az orvosok.

Betiltották a partidrogot – Tények riport
Címkék: belföld, drog

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség