Becsípte egy lány haját a mozgólépcső a koncert alatt

A mozgólépcső csípte be a haját annak a lánynak, akit mentő vitt el súlyos sérülésekkel egy pláza-koncertről – ezt a Bors című lap írta. A rendőrség is vizsgálja a budai plázában történt balesetet, amelyet tömeghisztéria követett. A bevásárlóközpontban az “SP” nevű énekes adott koncertet, de annyian voltak, hogy lépni is alig lehetett. Az énekest végül úgy kellett kimenekíteni. Többen – amikor utána futotttak – egymásra estek.

Azonnal megkérdeztem a blogomon, hogy tud-e valaki a sérült lányról – interjú SP-vel

Interjú SP-vel.

Az SP néven fellépő Éder Krisztián legújabb klippjének megjelnése óta nem lépett fel Budapesten. Azt mondták, ezért is lehettek ennyire sokan. Miután az énekes lejött a színpadról, a tömeg megindult felé. A többségében fiatal lányok egymást nyomták. A biztonsági őrök próbálták őket visszataratni. Aztán amikor az énekes elindult kifelé, a tömeg sikítva futott utána. Többen egymásra estek.

Később kiderült, hogy egy lányt néhány perccel ezelőtt mentők vittek el. A Bors nevű napilap szerint a haját becsípte a mozgólépcső és eltört az orra. A balesetet a rendőrség is vizsgálja.

A bevásárlóközpont a vizsgálat eredményére vár. Az énekest egészen a garázsig követte tömeg. Az autóját is csak lassan engedték el.

Címkék: belföld, koncert, lány, sp

Hozzászólások (2)

Ez az eset nem egy budai hanem a kispesti Europarkban történt
Én is azon a bizonyos mozgolépcsőn voltam ami becsípte a kislány haját aki még eszméletét vesztette mert be is verte a fejét a mozgólépcsőbe.
Aki meg beindította a mozgólépcsőt előre láthatta volna h baj fog történni mivel hatalmas tömeg állt lenn és nem mozdult.

winie, ekkor: 2010/03/17, 19:06#1

Így van, a helyszín Pest-Europark.
Ilyen Bors-féle megbízhatatlan forrásokat nem ajánlatos használni.
http://www.europark.hu/aktualis_esemenyek/149

elearning, ekkor: 2010/03/18, 12:07#2

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség