Átadták az M6-ost
Átadták az új M6-os autópálya Dunaújvárostól Pécsig tartó szakaszát. Az utolsó pillanatokig úgy volt, hogy a Dunaújváros-Szekszárd-szakaszt, bár felavatják, de még nem kaphat használatbavételi engedélyt. A szakhatóságok ugyanis több szabálytalanságot is találtak. De az avatás előtt nem sokkal mégis megadták az engedélyt. Igaz, csak ideigleneset.
Harmonikaszó közben érkezett a miniszterelnöki konvoj az új autópályán az egyik Szekszárd-közeli pihenőhelyre. Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta: “Magyarország csatlakozott az ezresek klubjához, ahhoz az elit körhöz Európában, amely országokban ezer kilométert meghaladó gyorsforgalmi út létezik”. Ezt már egyébként 2007-ben Kóka János akkori közlekedési miniszterként is kijelentette a M3-as Görbeháza és Nyíregyháza közötti szakaszának átadásán.
Az autópályát két részletben, de egy napon adták át. Az új szakasz összesen 140 kilométer lett, és majdnem 400 milliárd forintba került. Itt van először alagút és itt épült a második legnagyobb magyarországi völgyhíd is. Az M6-os legalább egy órával lerövidíti a Budapest-Pécs autóutat. A Fidesz azt mondta, ők is örülnek az autópályának, de nem maradéktalanul. Hoppál Péter képviselő szerint ugyanis nagy probléma, hogy “nem épült meg az az elkerülő út, amelyik mentesítette volna a Pécs déli területein élőket”.
Az autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti szakasza az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy nem kap használatbavételi engedélyt, mert a szakhatóságok még hétfőn is hiányosságokat találtak. Úgy tudjuk, többek között az útszéli korlátokkal is baj volt. De aztán ez a szakasz ideiglenes engedélyt kapott. Állítólag az egyik völgyhíd is megsüllyedt. Az egyik alagút korábban be is omlott, emiatt hónapokig állt az építkezés. Az M6-os építése alatt 5 munkás halt meg.
Az autópályán a pécsi átadási ünnepséget követően, nem sokkal öt óra előtt indult meg a forgalom.















Még nem érkezett hozzászólás