Antal Attila: kétszer is utasított Demszky

Demszky Gábor kétszer is szerződéskötésre utasította – ezt mondta Antal Attila a Magyar Nemzetnek. Először benzinadalékok vásárlására, másodszor egy kommunikációs szerződésre. Utóbbit a Sawyer Miller Group-pal kellett megkötnie, melynek tulajdonosa a kilencvenes években Demszky kampányfőnöke volt. A cég vezetője azt mondja, Antal Attilával egyetlen szerződést sem kötöttek, Demszky Gábor pedig perel.

Vádak Demszky ellen – Tények-riport

Antal Attila, a BKV volt vezérigazgatója, másokkal ellentétben csak házi őrizetben van. Azért, mert az ügyészek szerint együttműködő, azaz részletesen beszél, válaszol a rendőrök kérdéseire.

Most a Magyar Nemzet kérdéseire válaszolt. Azt mondta: míg ő volt a vezérigazgató Demszky Gábor kétszer is utasította, hogy különböző cégekkel állapodjon meg.

A főpolgármester szerint Antal Attila nem mond igazat.

A volt vezérigazgató szerint Demszky Gábor egyszer arra utasította: továbbra is használjanak egy adott üzemanyag-adalékanyagot. Később pedig azt mondja, “egyszer a Sawyer-Miller nevű marketing, vagy PR-céget ajánlotta erőteljesen a figyelmébe, azzal, hogy majd ők megoldják a BKV kommunikációs gondjait”. Antal Attila szerint néhány nap múlva erről meg is kapta a szerződést. A Sawyer Miller Group Demszky Gábor volt kampányfőnökének, Bruck Gábornak a cége. Ő telefonon azt mondta a Tényeknek, Antal Attila vezetése alatt nem kötött egytelen szerződést sem a BKV-val.

Bruck Gábor azt állítja: ezt a szerződést Antal kirúgása után néhány hónappal kötötték. Az akkori menetrendváltozás lakossági tájékoztatását végezték.

A Sawyer Miller felelős a 4-es metró tájékoztatási feladataiért is, Bruck Gábor azt mondja, azzal pedig jóval Antal Attila kinevezése előtt bízták meg őket.

A főpolgármester a Tényeknek azt mondta: soha egyetlen vezérigazgatónak nem adott szerződéskötésre utasítást. Demszky Gábort BKV-ügyben a rendőrség eddig nem hallgatta meg. Kerestük Antal Attilát, de nem vette fel a telefonját, az SMS-re pedig nem válaszolt.

Címkék: antal attila, belföld, bkv, demszky gábor

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség