Akár rénszarvast is bérelhet karácsonyra

Rénszarvasokat lehet bérelni karácsonyra Angliában. Még a miniszterelnök is rendelt egyet, ott áll a hivatala előtt. A cégnél, ahol bérelni lehet a rénszarvasokat, azt mondják: karácsonyig már mindegyikre előjegyzés van. Pedig egy rénszarvas bérlése átszámítva legalább 180 ezer forint.

A miniszterelnök rénszarvasai Londonban az irodája előtt állnak. A két rénszarvas Svédországból érkezett, a miniszterelnök egy cégtől bérelte őket. Az irodában karácsonyi partit tartottak gyerekeknek, ezért volt rájuk szükség. Egyre többen bérelnek hasonló okból rénszarvast Angliában.
” Ez egy új üzlet, hogy rénszarvasokat kölcsönzünk marketing- és szórakoztató célokra, egyre többen tudnak erről és egyre többen akarnak maguknak” – mondta a tulajdonos.

A rénszarvasok egy kis farmon laknak, innen viszik el őket akkor, ha valaki kibérli valamelyiket. Azt mondják, a miniszterelnök mellett magánemberek és cégek is egyre többször keresik őket. Pedig egy rénszarvast kibérelni nem olcsó: az árak a kölcsönzés időtartamától is helyszínétől is függenek, de legalább 500 fontot, átszámítva 180 ezer forintot kell fizetni.

“Valami olyanra volt szükség, amely felhívja ránk a figyelmet, ami más, nem a megszokott télapó, pite és forró csoki. Olyanra volt szükségünk, amit minden gyerek látni akar” – mondta egy üzlet tulajdonosa, aki szintén bérelt rénszarvast. A kereslet egyébként akkora, hogy karácsonyig már az összes rénszarvasra előjegyzése van a cégnek.

Címkék: karácsony, külföld, színes

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség