A világ harmadik legjobb italát kóstolhatja a gyulai pálinkafesztiválon
800 különböző pálinkát lehet megkóstolni a 12-dik gyulai pálinkafesztiválon. Pálinkalovagokat avatnak, főző- és szépségversenyt is tartanak. Kilenc országból hozták a különféle pálinkákat. Egyébként, a Gyulai Pálinkamanufaktúra erdei szederpálinkáját nemrég a világ harmadik legjobb italának választották.
12. alkalommal tartják meg a gyulai pálinkafesztivált. A vár mellett rendezik meg, háromnapos, 9 országból több mint 800 pálinka versenyez egymással. A megnyitó után a város megkapta Budapest kulcsát, így a rendezvény végéig Gyula számít a pálinka magyar fővárosának. A fesztiválon felvonultak a pálinka lovagrend tagjai és főző-, valamint szépségversenyt is rendeznek majd. Emellett koncertek is lesznek, Megasztáros énekesekkel.
A fesztivál egyik legnépszerűbb kiállítója a Gyulai Pálinka Manufaktúra. A cég 2008 óta főz pálinkákat, jelenleg közel 35 félét, és náluk dolgozik az ország egyetlen női főzőmestere.
A Gyulai Pálinka Manufaktúra erdei szederpálinkáját március végén a világ harmadik legjobb italának is megválasztották. A cég a világ egyik legrangosabb gasztronómiai rendezvényén két arany és hét ezüstérmet is kapott. Nemrég pedig megnyitották a kóstolóházukat is, ahol a pálinkagyártás folyamatát is bemutatják.















Még nem érkezett hozzászólás