március 29.
Auguszta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
TESZTAUTÓ
Teszt: Kia cee’d 1.0 T-GDI és 1.6 CRDI DCT
Nyert a dízel

Mindkettő Kia cee’d, csak más kivitelben. Egyik vagány, feltűnő és harsány, a másik pedig visszafogott, sportosan elegáns és cuccolós. A piros az érzékekre hat, míg a másik inkább a családosok igényeinek próbál megfelelni. Utóbbiban 1,6-os dízel ketyeg pár literes fogyasztással, a vagány GT Line verzióban pedig egy benzines turbó szuszog. A kombi azonban nem is annyira unalmas, a piros turbó pedig nem is annyira izgalmas, mint azt a pár mondatos bevezető, illetve az autók külleme alapján gondolnánk.
Az a turbófeltölő ugyanis csak egy egyliteres, háromhengeres motorkát lélegeztet, amely ráadásul elég darabosan húz. Hiába, túl kicsi. A feltöltő nélkül gyönge, és ez felerősíti a turbólyuk hatást, a háromhengeresség pedig megnehezíti az egyenletes járást. Az új dízelmotor izmosabb és sokkal nyomatékosabb. Ellentétben az akadozó erejű mini turbóssal ez kifejezetten jól húz. Ráadásul egy szintén új, hétfokozatú duplakuplungos automataváltó társul hozzá, amelynek egyrészt szépen sikerül elfednie az ilyen motorok szokásos gyengeségeit, másrészt simán és egész gyorsan kapcsol.

hirdetés
FORRÁS: Bancsi Gábor
A galéria megnyitása > [30 kép]

Piros tesztautónk természetesen nem összekeverendő a cee’d GT-vel, amely úgy jó, ahogy van. Kevesebb, mint 7 millió forintért 204 lóerőt és kiemelkedő vezetési élmény kínál, és nagyon dögös. Az itt tesztelt piros cee’d viszont egy GT Line kivitel, ami csak küllemében hasonlít egy ötajtós GT-hez, de az autó se motorerőben se futóműben nem nyújt mást, mint egy "sima" cee’d. Sőt, ehhez a verzióhoz mindössze két motor közül választhatunk, az egyik a mi 998 köbcentis benzines turbónk, a másik pedig pont az az 1,6-os dízel, amely kombi tesztautónkban is dolgozott. Nem mondom, hogy az jobban passzol hozzá, de ha választanom kellene, akkor inkább a dízel mellett tenném le a voksot. Az ok egyszerű: jobban húz, jobban fogyaszt és dízelsége ellenére is kellemesebb a járása.

FORRÁS: Bancsi Gábor
A galéria megnyitása > [30 kép]

Az ezres turbó se megy rosszul, mert onnantól, hogy felépül a turbónyomás, elég jól az ülésbe lapít. Na de mi van addig? És a váltásnál azonnal elillanó turbónyomás milyen gyorsan épül fel újra olyan szintre, hogy erőt meríthessen belőle az ezres motor? Nos, ezek a kritikus kérdések egy ilyen kis lökketérfogatú feltöltős erőforrás esetében. Ezekben rejlik minden hasonszőrű gépezet problémája, valahol kevésbé, máshol erősebben kidomborodva. És itt sajnos erősebben. Az a helyzet, hogy a turbónyomás felépüléséig annyira nem megy, hogy váltás után felengedve a kuplungot és gázt adva csak egy rövid megtorpanás után húz tovább. A gázreakció is lassú, a fogyasztás pedig csak akkor szép, ha ultra kis gázzal közlekedünk. Ez a normálisnál szerényebb gyorsítási ütemet jelent, máskülönben felszív 8-9 litert 100 városi kilométeren. Odakint persze 6-7 literrel is elvan, részben a hosszú váltóáttételeknek köszönhetően, sőt, „benyugtatózva”, országúton 5 literrel is el lehet gurulgatni vele. Jó-jó, de ugyanezt az egy-hatos szívó benzines is tudja. És még erősebb is, sőt, egyenletesebb a járása, a turbólyukat hallomásból sem ismeri, mellesleg meghibásodási szempontból kevésbé kockázatos. Szóval, ha benzines cee’d, akkor az 1,6-os közvetlen befecskendezéses szívó a befutó. Sőt, az még az új hétfokozatú duplakuplungos automataváltóval is jó párost alkothat, merthogy ez a másik motor, ami elérhető a DCT-vel. Remélhetőleg ott is olyan jól teszi a dolgát, mint az 1,6 CRDI-vel, amivel itt próbáltuk.

FORRÁS: Bancsi Gábor
A galéria megnyitása > [30 kép]

Egyébként dízel tesztautónk egyben a Kia cee’d csúcsmodellje is volt, mert a legmagasabb felszereltségi csomaggal, és az afölött választható minden feláras extrával rendelte az importőr. Százezer forint híján meg is ütötte a 9 milliót (!), ebből kereken félmillió az automata, de a mit mennyiért kérdés boncolgatását hagyjuk későbbre, térjünk most vissza a hajtáslánchoz! Szóval 136 lóerő, 300 Nm-es forgatónyomaték (kézi váltóval 280 Nm), amely már 1500-as fordulaton előáll – ezek bizony elég jó számok! Megy is rendesen, a 100-as sprint csak pár tizeddel csúszik 10 másodperc fölé, a 200 km/órás végsebesség pedig elárul valamit a 100 fölött tapasztalható dinamikáról.
Ráadásul a DCT váltó okosan bánik a motor erejével, gyorsan és simán kapcsol, jól illeszkedik az összképbe. Úgy tűnik, hogy a fogyasztáson sem ront, 6 literes étvággyal lehet számolni átlagosan. Országúton akár 4-4,5 literrel is elvan az 1,6 CRDI, az autópályás 130-nál pedig kereken 6 litert eszik a fedélzeti számítógép szerint. További pozitívum, hogy lakott területen kívül akkor sem válik iszákossá, ha sietősebb stílusban haladunk. Nem úgy városi forgalomban, ahol 8 literes adatok csúfoskodnak az egyébként szép kijelzőn, ha rossz napja van az embernek (dugó, idegesség, késés). Szépít a helyzeten, hogy a fedélzeti számítógép balga módon nem lefelé, hanem felfelé csal, azaz a valósnál néhány decivel többet mutat, de még így is lehetett volna egy kicsit szebb a városi étvágy. Egyébként tesztünkre kora tavaszi időjárást kaptunk, tehát se nagy hideg, se nagy meleg nem nehezítette a dízel dolgát a takarékoskodásban.

FORRÁS: Bancsi Gábor
A galéria megnyitása > [30 kép]

Helykínálatban az ötajtós és a kombi is átlagos, a csomagtartója pedig mindkettőnek egy kicsit nagyobb, mint a kategória átlaga, és a kombi esetében jól használható megoldás segít megakadályozni a pakkok elvándorlását (opció). A kormányszervó rásegítése három fokozatban állítható, amit kissé felesleges részletnek tartok, de az értékesítők munkájába talán visz egy kis színt. Az utastérben minden kezelőszerv logikus elrendezésben található, és kifogástalanul működik, az anyagok tekintetében azonban egy kicsit elhúzott a konkurencia. Arról nem beszélve, hogy a kvarcóra még mindig tök felesleges a műszerfal tetejére.
A középső érintőképernyő grafikája szép, logikus a menürendszer, de nagy kár, hogy a fényereje a legkisebbre állítva is zavaró éjjel. Szerencsére kikapcsolhatjuk, és ilyenkor – sovány vigaszként – a navigáció térképe helyett a sebességmérő közepén lévő kijelzőn követhetünk az egyszerűseített útvonalvezetést, amennyiben szükséges. A ráncfelvarrással javult a hangszigetelés is, bár a dízel még így is egy kicsit zajos autópályán. Pedig a hétfokozatú automata hosszú végáttételének és a nyomatékos motornak köszönhetően csak 2300-at pörög 130-nál.

FORRÁS: Bancsi Gábor
A galéria megnyitása > [30 kép]

A szövetkárpitozású ötajtósunkban jobban éreztük, hogy megfáradt ez a belső dizájn, a minden hájjal megkent kombiban sokkal jobb volt a helyzet. Kétszínű bőrkárpitozás, elektromos ülések, a vezetőoldalon memóriával (!), nyitható panorámatető, ülésfűtés, kormányfűtés, kulcsnélküli zár és indítás, Xenon fények, automata reflektor (ez sajnos csak halogén), holttér-figyelő, sávelhagyásra figyelmeztető asszisztens és parkoló-automatika is volt. Meg még sok minden, ami a GT Line csomagos ötajtósban is.
Így például navigációs rendszer, kétoldali klíma, start-stop, hátul is elektromos ablakok, tolatókamera (amelynek optikája természetesen itt is könnyen koszolódik), de ilyen esetben szerencsére hagyatkozhatunk a hagyományos, csipogós radarok segítségére is. Mindez 6,25 millió forintért lehet a miénk, ami elég sok. A nem túl szívderítő ezres turbóért mindenképpen. Helyette továbbra is a 135 lovas 1,6-os közvetlen befecskendezéses szívómotort ajánlom, amit GT Line csomaggal sajnos nem kaphatunk meg, de félmillióval olcsóbban igen. Tesztautónk extráival és „normál” cee’d megjelenéssel tehát 5,75 millióért. Az már egész jó. És a dízel-automata kombiért sem kell feltétlenül közel 9 milliót fizetni. Sőt, lehet úgy konfigurálni, hogy változatlan hajtáslánccal megálljon 6,2-6,4 milliónál – természetesen jóval szerényebb felszereltséggel. Ja, és mindezt GT Line külsővel is vadíthatja, akinek úgy tartja kedve, merthogy az kombi kasztnival is elérhető, úgy 6,75 millió forint az ára ugyanezzel a dízelmotorral és a DCT váltóval.

árak, felszereltség:

cee'd

cee'd kombi

2016. május 4. 10:45




KÖZÖSSÉG