március 29.
Auguszta

TV2 Play MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS INFÓPULT KARRIER TV2 AKADÉMIA ÉRTÉKESÍTÉS JELENTKEZZ! RÓLUNK ABOUT US ÜBER UNS
TESZTAUTÓ
Menő a taxisárga
Nissan Juke 1.6 DIG-T 190 és 1.5 dCi teszt

Sok mindent hozott a ráncfelvarrás a Juke számára. A Nissan kitartóan népszerű csodabogara nagyobb csomagtartót, új színeket és 1,2-es turbómotort kapott. Ez utóbbit pont nem próbáltuk ki, de tulajdonképpen nem is bánjuk. Egyrészt azért nem, mert volt már szerencsénk hozzá a Qashqai-ban és a Renault Capturban, és örültünk, hogy megismertük, de nagyjából ennyi - az igazat megvallva, nem estünk hanyatt tőle. Másrészt pedig létezik ennél sokkal izgalmasabb turbómotor is a Juke kínálatában: az is DIG-T névre hallgat, akárcsak a kis 1,2-es jövevény, de ez 1,6-os és 190 lovas!

JUKE DIG-T 190 KÉPGALÉRIA

És ilyen is volt a tesztparkban, ráadásul pont az új színek legfeltűnőbbjét kapta, amit nem túlzás taxi-sárgának nevezni. Márpedig egy 190 lovas, sárga Juke, hogy is mondjam..., az bizony nagyon „elnök”! (Az autó karakteréhez igazodva, egy manapság menő szlenget illik előhúzni a huszonévesek szótárából.)
Míg a taxisok kényszerűségből fóliázzák sárgára autóikat, mások önszántukból vesznek, illetve vehetnek ilyet manapság. Őrület… Márpedig ha valakinek nem elég a Juke veleszületett különcsége, akkor egy ilyen színnel rátehet még egy lapáttal. A korrektség úgy kívánja, hogy ismertessük a katalógus szerinti megnevezést is: napsárga. A tökéletes összhatáshoz kellett a fekete kontúr a fényszóróknál, a tükrökön,  sárvédőíveken, no meg a fekete felnik. Még dögösebb lett volna a küllőkön sárga dekorral, ahogy a reklámok főszereplőjén láthattuk, de így is nagyon ütős volt.

JUKE 1.5 dCi KÉPGALÉRIA

Merthogy most már a Juke öltözékénél is van testreszabási, díszítési lehetőség. Viszonylag széles palettáról választhatjuk ki a dekorelemek színét, csak ez esetben pont a felni színével egyezőt, tehát feketét kaptunk. Nem úgy a másik, fekete dízel tesztautónkhoz, amit fehér elemek díszítettek. Egyébként a cicomázó hajlamúak nem csak a felniken játszhatnak a színekkel, hanem az első lökhárító két csíkja, a tükrök és a kör alakú fényszórók körüli betét is változatos színekben választható. Sőt, a divatnak megfelelően matricákat is tehetünk a kocsira.

Manapság nagyon fontos az efféle testreszabhatóság az olyan autók világában, amelyek egy viszonylag szűk réteg igényeit szolgálják ki. Ahol adott esetben ez akár még előbbre való is lehet, mint néhány használati értéket növelő, átlagos földi halandók számára értékes tulajdonság. Triviális példát szolgáltat erre a csomagtartó, és nem véletlenül került elő épp ez. A modellfrissítés ugyanis plusz 100 litert hozott a kis Juke-nak, 251-ről 354 literesre bővült a raktér. Ez már egész korrekt, a Juke eme sokat kritizált gyenge pontját ezzel ki is iktatták, kivéve az összkerekes változatnál, amelynek továbbra is alig több mint 200 liternyi hely van csak az ötödik ajtaja alatt.

Ezzel együtt érdemes szem előtt tartani, hogy a Juke még mindig nem a végsőkig fokozott praktikumról és a nagy helykínálatról szól. Mutat néhány hasznos ötletet, de nem ez a lényeg. A Juke sokkal inkább egy érdekes autó érdekes embereknek, viszonylag szerény „trendi-felárral”. És ezért is passzol hozzá egy igazán különleges motor, ami nem 100-120 lóerős, mint az 1,6 szívó vagy az 1,2 DIG-T, hanem 190! Könnyen felpörgő, aránylag „kis lyukú” turbóval, amely már 1600-as fordulaton 240 Nm-re tornázza a forgatónyomatékot, és ez 5200-ig ki is tart. 7,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 215 a vége, és a feltöltésnek köszönhetően nagyon rugalmas a motor.

Ráadásul a kasztni magas karaktere ellenére jó útfekvéssels dicsekedhet a Juke. Van valami különleges az irányíthatóságában, amiről leginkább a közvetlen és pontos kormányzás, a kis tengelytáv és a magas üléspozíció tehet. Ezek mellett a rövid és magas motorháztető, valamint az annak tetején kandikáló felső lámpabura bentről való láthatósága is sajátos hangulatot teremt a vezető számára. A bura alatt egyébként a ráncfelvarrás óta már LED-es nappali mentfény lakik, amely a márka friss arculatához passzoló ék alakot rajzol.

Odabent viszont szinte minden ugyanolyan, mint volt: fiatalos és vidám. A választható színű dekorelemek pedig itt is feltűnnek, és most már nem csak az első ülések közötti látványelemen, hanem a levegőbeömlők karimáján, a váltógombon, a műszerfalon, a kormány bőrhuzatának varrásán, valamint az ülések betétjein is csodálhatjuk kedvenc színünket. A sárga DIG-T esetében ki is használt minden ilyen lehetőséget az importőr, és a fekete bőrkárpitozás komor hangulatát megannyi sárga díszítéssel dobta fel. Csodás! Viszont ahol nincs bőr, szövet vagy dekorelem, ott sok esetben sajnos kopogós, könnyen karcolódó plasztikot találunk – ezen azért lehetett volna javítani, ha már modellfrissítésre került a sor.

A középkonzoli klímakijelzőn továbbra is megjeleníthető a D-MODE egérmozi, amelyen turbónyomást vagy G-force grafikát figyelhetünk. A vezetőülésből azonban ez nem javallott egy pillanatnál hosszabb ideig, ugyanis teljesen le kell venni a tekintetünket az útról, lévén, hogy a szóban forgó kijelző eléggé alacsonyan van.
Elől elegendő a hely, hátul viszont továbbra is szűkös a Juke. Nem csoda, hiszen ez nem olyan tulajdonság, amin egy ráncfelvarrás során változtatni lehet. Az alacsony belmagasság és a rövid ajtónyílás is nyűgösebbé teszi a hátsó utasok életét, ahogy a pici ablakok sem tartoznak a dicsérhető tulajdonságok közé. És miután bekerült a Juke opciós tételei közé a nyitható napfénytető is, ez még tovább csökkenheti a hátul eleve szűkös fejteret, ahogy azt csúcsfelszereltségű autónkban megtapasztalhattuk.

Nem esett még szó egy nagyon fontos tulajdonságról, ez pedig a fogyasztás. A 190 lovas sárga turbó 9,5 litert szívott fel városi használat során, ami ekkora erőért cserébe… mondjuk úgy, hogy elmegy. Annál is inkább, hogy a gázpedállal sem bántam mindig óvatosan, hiszen nem azért hoztuk el ezt a változatot, hogy nyugdíjas stílusban poroszkáljunk vele. Az 1,5 dCi-nek viszont sokkal nyugisabb sora volt, legalábbis nem annyira zaklatott, mint a „nagy” DIG-T-nek. Meg is látszott a fogyasztásán, és persze nem csak ez, hanem – és leginkább – a dízelség: több mint három literrel kevesebbet kért, szintén főleg városban.

Teljesen más érzés 6,3 vagy 9,5 liter üzemanyaggal fizetni száz kilométerért. Mint ahogy teljesen más érzés a Juke-ot vezetni 1,6 DIG-T-vel vagy 1,5 dCi-vel. Pedig a kis dízel ereje is bőven elég ide, azzal is meglehetősen virgonc a Nissan csodabogara. Persze ahogy a legtöbb turbódízel, ez is csak egy elég szűk fordulatszám-tartományban húz jól (kb. 2000-3000), de így is teljesen oké. Rugalmasságban is példásan szerepel a dCi, de e tekintetben nyomába sem ér a benzines turbónak, és azzal ellentétben ennek nem fekszenek az állórajtok, hanem inkább csak akkor lendíti szépen a Juke 1,3 tonnáját, amikor már mozgásban van.
Nagy kár, hogy autópálya-tempónál már a dízel fogyasztásán is rendesen meglátszik a kasztni viszonylag nagy légellenállása. Míg ugyanez a motor egy Mégane-ban nagyjából egyforma fogyasztást produkál városban és autópályán, addig itt 1-1,5 literrel többet kér a sztrádán, mint a zsúfolt városi utakon. A benzines fogyasztásában nem okoz ekkora többletet a „széltolás”, de mivel az városban sem bánik csínján a benzinnel, nagy tempónál pedig még valamivel többet is kér, már-már kellemetlennek nevezhető a kirándulós fogyasztás, ami autópályán sajnos 10 liter körüli.

Szóval akármennyire is testidegen itt a dízel, ha valaki jó fogyasztást szeretne, akkor ajánlott ráhangolódni a dCi-re. Igaz, hogy csúnya hanggal és érezhető rezonanciával „színesíti” az utastér hangulatát, miközben a pukkadásig fújt DIG-T-ben turbósüvítés csal mosolyt az arcunkra, de három liter az három liter. Ennyi a különbség a fogyasztásban.
A rugózás meglepően kényelmes annak ismeretében, hogy milyen stabil az autó a kanyarokban. A hangszigetelés viszont nem jó, a motor, a futómű és a menetszél által keltett zajok is túlságosan behallatszanak. Az egyetlen, amit ezek közül nem bánok, az a DIG-T turbófeltöltőjének a süvítése, a legbántóbb pedig a dCi csörgése (főleg hidegen).

A csomagtartó bővítésével kihúzták a Juke méregfogát. Így már nem esik ki a konkurencia körében végzett versenyeztetésből egy ilyen alapvető paraméter miatt. A 354 literes csomagtartó nagyságrendileg ugyanakkora, mint a Renault Captur, az Opel Mokka vagy a Peugeot 2008 raktere. A hátsó ülések helykínálata azonban igencsak alatta marad az említett konkurensekének. Ha úgy tetszik, a Juke bepótolja ezt a restanciáját vagányságban és különcködésben…, kinek mi a fontosabb. És igazából nem is teljesen helyes az imént felsorolt modellekkel összevetni, mert a Juke egy kicsit másról szól. Nem akar annyira megfelelni minden szempontnak, mint például a 2008 vagy a Mokka, de a Capturt sem eresztették el annyira a hóbortos irányba, mint a Juke-ot. Így az árát sem érdemes hasonlítgatni, érdemesebb tudomásul venni, és kifizetni – már ha valaki beleszeret a Juke-ba. És négy év eladási eredménye alapján bőven akad szimpatizáns, eddig félmillióan vannak.

Az induló ár 3,7 millió forint az 1,6-os szívó benzines gyengébbik változatával. Ennél majdnem 1 millióval drágább az egy szinttel magasabban játszó 1,5 dCi, a mi Acenta tesztpéldányunk alapára pedig 5 millió forint. Félmillióval odébb megkaphatjuk a 190 lovas DIG-T-t ugyanezzel a felszereltséggel, a Tekna pedig 6 millióról indul. Ilyen volt a mi sárga járgányunk. Az új 1,2-es DIG-T 4,5 milliónál kezdődik, Tekna csomaggal pedig 5 millió az ára. Az extrák között korunk követelményének megfelelően találunk vezetéstámogató asszisztenseket (Aktív Biztonsági Pajzs), Bluetooth funkciókon kívül másra is használható mobiltelefon-kapcsolati rendszert (Nissan Connect) és felülnézeti képet adó parkolókamera-együttest

teszt és fotó: Bancsi Gábor

árak
műszaki adatok

2015. január 27. 12:13




KÖZÖSSÉG