A korábban tesztelt turbós benzines Cruze SW-t ereje és élénksége miatt szerettem igazán, de a fogyasztása sem volt lelombozó. Bár lehetett volna egy kicsit takarékosabb is, de a tapasztalat még így is azt mutatta, hogy harmonikus egységet alkot a jóvágású, fiatalos kombi kasztni és a sportos erőforrás.

KÉPGALÉRIA

Mégis mást diktál a racionalitás, még ha csak egy hajszálnyit is. Mert egy családi autóról van szó, ahol a családfőnek bőven van mire költeni, semmint üzemanyagra némi extra vezetési élményért. Tehát akármennyire is kellemes az egyébként elfogadható étvágyú turbós benzines, nehéz vitatkozni azzal, hogy a puttonyos Cruze-hoz jobban passzol egy jópofa dízel. Persze csak ha újautó-vásárlásról beszélünk - és most csak arról van szó -, használt esetében más képlet érvényes ebben a kérdésben (márkától függetlenül).

A Cruze Station Wagon kínálatában immár két dízel is van, a régen futó kétliteres mellé ugyanis az 1,7 literes is felkerült a palettára. Az árlista felől közelítve azonban hamar szembetűnik, hogy a kisebb erőforrással szerelt kivitel meglepő módon még drágább is, mint a kétezres! Igaz, az ötből csak a középső felszereltségi szinten (LT+) lehet őket összevetni, mert egyedül itt érhető el egyszerre mindkét motor, innen felfelé a kétezres, lefelé pedig az 1,7-es képviseli a dízel vonalat. Az árkülönbség szerencsére nem nagy (245 ezer forint), de a reláció ismeretében így is nehezen elfogadható. Ráadásul a kétliteres dízel nagyon vonzó darab a maga 163 lóerejével, 360 Nm-es forgatónyomatékával és mindemellett csekély fogyasztásával. Még akkor is, ha csúnya a hangja, annál is inkább, hogy az 1,7-esé sem sokkal szebb.

De túllendülve eme apró furcsaságon nézzük, hogy mit tud az egy-hetes gázolajos: papíron 130 lóerőt, 300 Nm-t valamint 4,5 literes átlag- és 5,4 literes városi fogyasztást. Az étvágy ránézésre is túl szépnek tűnik, így hát nem csodálkozom azon, hogy a teszten magasabb számokkal találkoztunk. De csak egy kicsivel! Kifogástalan eredmény a 6,1 l/100 km, amit főként autópályázással hoztam össze.
A húzóerővel is teljesen elégedettek lehetünk. Gyorsulása papíron is vonzó (10,4 másodperc), de érzésre még jobbnak tűnik. A 200 km/órás végsebesség hazai viszonylatban irreleváns, ennél sokkal fontosabb a rugalmasság. Ezt azonban pusztán a számok alapján nem vártam annyira ütősnek, mert a nyomatékgörbe csak a dízelviszonylatban magasnak számító 2500-nál tetőzik. Ennek ellenére már 1800 körül jól megindul az 1,7-es dízel, mert ha nem is a 300 Nm-es maximum, de valószínűleg már ekkor is jó sok nyomaték áll rendelkezésre. Úgyhogy bátran spórolhatunk a váltásokkal és így a kuplunggal is, hiszen előzésnél a legtöbb esetben visszakapcsolás nélkül is érezni a bizalmat adó erőt.

A jó vezetési és utazási élményhez nagyban hozzájárul a viszonylag feszes, de kényelmes futómű is. Odabent tágas térrel és kellemes formákkal találkozunk. A műanyagok minősége átlagos, amelyet a műszerfalon az ajtókról „átterjedő” textilburkolat tesz barátságosabbá. Utóbbi jó ötletnek tűnik, de csak ha nem sérülékeny. Végigsimítva a lyukacsos textúrájú anyagot, nem vagyok biztos benne, hogy nem húzódnak ki könnyen a szálai egy-egy odadörzsölt tárgytól, bár ez viszonylag ritkán fordul elő. (Tekintettel az autó állagának megőrzésére természetesen ilyen szempontból nem tettük próbára a szóban forgó anyagot). A Chevrolet-nél manapság divatos világos zöldeskék színben pompáznak a műszerek, amely egy kicsit hűvös hangulatot teremt, akárcsak a sötét kárpitozás, de összességében mégis a sajátomnak tudtam érezni az autót.

A csomagtartóba 500 liternyi cuccot pakolhatunk az övvonal magasságáig. Ott olyan huncut roló feszül, amely egy pöccintésre felugrik a tetőkárpitig, így ki-be pakolásnál nem kell feltétlenül visszacsúsztatni összegöngyölt állapotba. Az üléstámlák 60-40 százalékban dönthetőek, sík padlójú rakteret eredményeznek 1,5 köbméteres befogadóképességgel, és olyan belmagassággal, amely fektetve be tudta fogadni a 70x120-as gyerekágyat (összeszerelve).
A kapcsolók nagyja Opelekből ismerős, ezekkel minden rendben van. Akad azonban néhány, ami csak a Chevy-kben fordul elő, ilyenek például a klímaberendezés tekerős gombjai, amelyek egyrészt túl érzékenyek, másrészt elég nagy esély van arra, hogy térdünkkel véletlenül forgatjuk el őket. A kormány ugyanolyan, mint az összes többi Chevrolet modellben, igen, a Camaro-ban is, markolata jó, áttételezése és mérete átlagos, a gombjai rendben vannak.

A középkonzol fémszínű dekorelemeinek ölelésében feltűnően nagy és szép érintőképernyő trónol. Ez a GM My-Link névre hallgató multimédiás rendszerének megtestesülése. Számomra az volt benne a legmeglepőbb, hogy nem tartalmaz navigációt. Beépítetten legalábbis nem. Ezt a cuccot már az okostelefonok korára találták ki, így aztán a Bluetoothon kapcsolt telefonunkra letöltve (GooglePlay vagy Apple online botlból) a megfelelő szoftvert, elérhető a kívánt eredmény. A kijelző grafikája gyönyörű, a láthatósága viszont nem tökéletes, hiszen érintős mivoltából adódóan nem lehetett besüllyeszteni, ezen kívül értelemszerűen az ujjlenyomatok sem kerülhetők el.

Ez volt az egyetlen különleges tétel az autó felszereltségében, és nem is hiányzott több. De a manapság divatos csicsákból nem is igazán kaphatunk, még felárért sem. A GM tömegmárkái közül ugyanis a Chevrolet csak az Opel mögött kóborolhat, sosem előzheti meg. Ebben a családban ez a szokás, ezért az igazán menő extrákat meg kell hagyni az Opelnek. Így nincs Xenon, kétzónás klíma, ilyen olyan asszisztens rendszerek (táblafelismerő, távolságtartó tempomat, sávtartó, holttér-figyelő, parkoló-robot…). Van viszont minden olyan, ami józan igények mellett felmerülhet, és mindez józan áron! Alsó-középkategóriás kombit dízelmotorral, jó minőségben és tetszetős, divatos köntösben nem sokkal ötmillió felett – ilyen nem sok helyen találunk.

Pontosan 5,3 millióról van szó, és ez az autó már a kínálat öt felszereltségi szintjéből a másodikon (LS+) van. A miénk ennél eggyel magasabb csomaggal (LT+) jött, 5,7 millió forintért. A konkurenciát elnézve elég jó ajánlatnak tűnik, de továbbra sem bírom kiverni a fejemből, hogy az erősebb, kétliteres motorral mindez csak 5,4 millióba került. És ez már egyértelműen kedvezőbb, mint a versenytársak ajánlata, mert ilyen erős kétezres dízel masinával csak jóval magasabb áron kaphatunk kategóriabéli kombit. Már ha kaphatunk egyáltalán, mert a legtöbb gyártónál manapság már nem megy feljebb a dízelkínálat 1,6-1,7 liternél. Tehát az egyértelműen kijelenthető, hogy a Chevroletnél igen kedvező áron kaphatunk dízel kombit. Kétliteres dízelt, melynek árnyékában az itt tesztelt 1,7-es csak afféle tartaléknak tűnik, a kétezres krónikus készlethiánya esetére, bár ezzel együtt remek konstrukció.

teszt és fotó: Bancsi Gábor

Műszaki adatok, árak, felszereltség