március 24.
Gábor, Karina

Belépés


MŰSORAINK VIDEÓK TELJES FILMEK TELJES ADÁSOK MŰSORÚJSÁG SZÓRAKOZÁS TV2 INFÓ
EGYMÁS SZEMÉBEN
Egymás szemében - 2017.03.20. - 2. rész
Éva kétszer ünnepli a fia születésnapját. A műsorban azoknak szeretett volna köszönetet mondani, akik öt kétségbeejtő nap után megmentették a fia életét. Tamás skizofrén beteg, nem is él édesanyjával, betegsége miatt intézetben lakik. Éva nyáron elvitte egy pesti kórházba, abban a reményben, hogy majd ott beállítják a gyógyszereit, de onnan két órára kiengedték, Tamás pedig eltévedt. Öt nap után találták meg, Nelli és Sándor segítségével.

A műsorról:
Forrongó érzelmek, heves ellentétek, felemésztő hiány – békülni vágyó egykori szerelmesek, rég nem látott szülők, vagy éppen kétségbeesett gyermekek kerülnek a TV2 egyik tavaszi újdonságának középpontjába! Az Egymás szemében című műsor távol áll a talk-show műfajától, kerüli a kiélezett, felhergelt konfliktusokat. Valódi emberi problémákra fókuszál, amelyeket természetes közegükből kiemelve, mesterséges körülmények közé helyez. A hangsúly az érzelmekre és a bonyodalmak lehetséges megoldására koncentrálódik. A szereplők mindennapi emberek - irodai dolgozók, tanárok, nővérek, sofőrök - akikkel könnyen azonosulhatnak a nézők. A két fél békítése egy stúdióban indul, ahol néma perceket tölthetnek egymással szemben ülve. Ezt követően a műsorvezető segítségével egy másik szobában beszélnek érzéseikről, a helyzet lehetséges megoldásáról, majd újra a két székben foglalnak helyet és próbálják rendezni az ellentéteket, a boldog távozás reményében...

Műsorvezető: Jakupcsek Gabriella


Korhatár: 12 év

2017. március 20. 22:14

Címkék: egymás szemében teljes adás   egymás szemében   jakupcsek gabriella




SZAVAZZ!

Szerinted mi kell ahhoz, hogy valaki Ninja Warrior Hungary legyen?

A
fizikai erő, edzettség
B
elszántság, akaraterő
C
hit abban, hogy nincs legyőzhetetlen akadály
KÖZÖSSÉG
          



MŰSORÚJSÁG