Ezt a csatornát nézed: Mokka

A csatorna összes videója

Kommentáld a videót!

Kumin: “Nincsenek kiskapuk a költségtérítés szabályaiban”

Mokka

Újabb képviselőről, ezúttal Szabó Zsoltról, Hatvan Fideszes polgármesteréről derült ki, hogy két helyről is költségtérítést vesz fel, igaz, azóta már visszafizette. Eddig már négy képviselő ismerte el, hogy rosszul értelmezte a szabályokat, és úgy tudjuk, legalább egy tucat képviselő van hasonló helyzetben. Az MSZP lemondásokat követel, a Fidesz frakcióvezetője felvetette, hogy vizsgálják felül a költségtérítési szabályokat.

Kumin Ferenc, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint nincsenek kiskapuk a rendszerben, a Fidesznek jobban kell figyelnie a saját embereire is, az ellenzék és a sajtó ugyanis folyamatosan keresi a hibázásokat annak bizonyítékaként, hogy ez a rendszer sem tökéletes. A szakértő azonban úgy látja: ezen politikusok lemondását követelni túlzás az MSZP részéről. Az idei március 15-i tüntetést Kumin civil megmozduláshoz képest összeszedett, ám nem csak a médiatörvény ellen fellépő rendezvénynek látja, ami szerinte azt is tükrözi, hogy a kormánnyal szembeni elégedetlenséget egyelőre egyik párt sem tudja “jól meglovagolni”.

Hossz: 8:59 Feltöltve: 2011/03/17 Címkék: belföld, belpolitika, botrány, fidesz, mszp, pénz, politika, szakértő

Kapcsolódó videók

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség