Pár tízezret spóroltak az esetkocsin a halálos buli szervezői
Mokka
A mentősök percek alatt a helyszínre értek, de már nem tudtak segíteni a szombati diszkótragédia fiatal áldozatain. A mentőszolgálat hat kocsit küldött a West-Balkán elé, mert már az első segélyhívásnál sejtették: nagy lehet a baj, hiszen a riasztás arról szólt, hogy több ember is eszméletét vesztette a szórakozóhelyen.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Mokkában elmondta: A mentőknek tömeges balesetek esetére szigorú mentési szabályaik és eljárásrendjeik, vannak, de sok múlik a helyszín és az eset adottságain és körülményein, ez alkalommal a mentők nehézkesen tudtak bejutni a szórakozóhely épületébe. A helyszínen a légzés és a vérkeringés pótlásának módszereivel, valamint defibrillátorral és gyógyszerekkel is igyekeztek újraéleszteni a három lányt, sikertelenül. Pachmann Péter arról is kérdezte a szakembert, hogy hasonló esetben hogyan védekezhetünk a tömeg szorítása ellen: a szóvivő szerint ekkora tömegben sajnálatos módon kicsi az egyén döntési szabadsága, de amennyire tudjuk, védjük a fejünket, és vegyük fel az ún. csecsemőpózt. Ha már elestünk, igyekezzünk felállni, a tömegben haladók nagy része ugyanis észre sem veszi, hogy valaki a földön fekszik. A nem megfelelő biztonsági intézkedések mellett mentőügyelet sem volt biztosítva az esemény helyszínén, a Mokka vendége szerint ez néhány tízezer forintjába került volna a több ezer vendéget csábító rendezvény szervezőinek.



















Még nem érkezett hozzászólás