Több állásajánlatot is kapott már a Viszkis
Mokka
Kedd éjszaka három óra körül több mint 10 év után elhagyta a börtönt a Viszkis rabló. Magyar György, Ambrus Attila egykori védőügyvédje a Mokkában elárulta, hogy több állásajánlatot is kaptak már, sokan akarnak segíteni Ambrus Attilán. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a következő öt évben vigyáznia kell magára Attilának, egy kocsmai verekedés miatt akár vissza is kerülhet a börtönbe. A Viszkis rabló a bent töltött évek alatt megtanult angolul és média szakos diplomát is szerzett, a haditudósítás érdekli most a leginkább. Kabódi Csaba, az ELTE büntetőjogi tanszékvezetője elmondta, hogy a kinti beilleszkedését a kirendelt pártfogó felügyelő segíti majd.



















Még nem érkezett hozzászólás