Ezt a csatornát nézed: Mokka

A csatorna összes videója

Kommentáld a videót!

Erőszakkal a kilakoltatások ellen?

Mokka

A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetségének aktivistái kemény ellenállást helyeztek kilátásba, ha a kormány nem hosszabbítja meg az április 15-ig tartó kilakoltatási moratóriumot. Dabasi Tamás a szövetség elnökeként, Krischner Gézáné pedig hitelkárosultként beszélt arról, hogy a kilátástalan helyzetbe került emberek a végletekig el vannak keseredve és már attól sem riadnának vissza, hogy a hitellel terhelt ingatlanukat maguk pusztítsák el.

Hossz: 9:22 Feltöltve: 2011/02/02 Címkék: adósság, erőszak, hitel

Kapcsolódó videók

Hozzászólások (12)

A másik felet is érdemes lett volna megkérdezni. Egy olyan házat vettem ahol a hitelt hitelből fizették vissza, majd ezt a hitelt is hitelből. Normális dolog ez?? 10 éve halmozták a hiteleket. Nem lehetett volna időközben eladni a házat és abból törleszteni? Most, hogy megvettem a házat, nem költöznek ki önszántukból az előző lakók, folyik a végrehajtás – immár 8 hónapja a moratórium miatt, természetesen az én pénzemből. Én pedig ez idő alatt egy pici albérletben lakom a 2 gyerekemmel. Viszont mindent pontosan kifizetek! Próbáltam a házban lakó volt tulajdonosoktól a jogalap nélküli lakáshasználat miatt díjat kérni, de a szemembe nevettek, és azt mondták, hogy pereljem be őket: úgy sincs a nevükön semmi, soha nem tudom ezt érvényesíteni (azért megpróbálom, perelek). Ha meghosszabbítják a moratóriumot, nem tudom meddig fogok még én lakni az albérletben ahelyett, hogy az előző tulajdonosok tennék ugyanezt. Mennyi idő itt Magyarországon, amíg egy jogkövető adózó állampolgár birtokba veheti a tulajdonát? Fél év? Egy? Vagy még több? A mi érdekeinket senki nem képviseli és hangosak sem vagyunk, csak tűrünk.

Nevem senki, ekkor: 2011/02/02, 11:30#1

Tisztelt, Lénárd Mariann
Arra még nem is gondolt,hogy sokan nem direkt,hanem Ön hibájukon kívül nem ,vagy csak kevesebbet fizetnek!Kérem cseréljünk próbálja meg Ön ezt így orvosolni ha lehet!!!!!!
Emelik a gázt a villanyt, az élelmiszer árakat,a törlesztő részleteket Stb.. Volna egy a kérdésem, a béreket mikor emelik már végre!Elgondolkodott Ön, vagy valaki már ezen? Ha a lakáshitelem törlesztő részlete nem dagadt volna a duplájára mindössze két év alatt, még ma is pontosan fizető adós lennék, de így sajnos mindig tolok magam előtt egy két hónapot.
Amikor a hitelt felvettük kértek jövedelemigazolást, nem látják, vagy nem akarják látni, hogy én csak 90.000-ezret kerestem, és keresek, akkor miért akar a Bank tőlem 181.000-ret! Amikor a hitelt felvettük jövedelemigazolást kértek, talán most vakok lettek? Vagy mi a csudának kellett, ha a csillagos égig is emelkedhet!
Mutassa meg, így hogy fizessem!

-

Somogyi Anikó, ekkor: 2011/02/02, 21:39#2

A Bank 2010.12.31.-i közlése szerint /előkaptuk a kockás papírt/.
Egy 3 éve pontosan törlesztett hitelre, a futamidő végére 52.258.276,-Ft-ot fizetnénk vissza, + 3 év grátisz, amit eddig fizettünk:
Nem sok egy kicsit 60 négyzetméterért??

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 13:36#3

Amikor a hitelt felvettük ,mindenki tudta, hogy meddig nyújtózkodhat és mi az amit be tud vállalni. A hitel elbírálásához pedig jövedelemigazolást kértek,az ügyintéző hölgytől tudom,hogy a Bankok sem számítottak 1…0-20%léknál töbre,Mindösszesen két év elteltével Nyolc millióval több a hiteltartozásom. Kértek jövedelem igazolást, nem látják,vagy nem akarják látni a bankok, hogy én 90.000Ft.-helyett már 181.000-Ft fizetek?Mert még mindig csak emelnek, a változatosság kedvéért most a kezelési költséget:24.300Ft-ra havonta érdekelne,hogy mit kezelnek ennyiért? Ha mindenkivel előre közölték volna, hogy a hitele közel két év alatt akár 80%-90%-kal is emelkedhet, vagy akár a csillagos ég is lehet, egyetlen olyan ügyfelet mutassanak nekem, aki hitelt vett volna fel. miért nem tartalékoltak a Bankok is” rátát” Az uzsora nem pénzügyi, hanem jogi kategória. A magyar [[Polgári törvénykönyv]] megfogalmazása szerint ”[[uzsorás szerződés]]” az, ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan elönyt kötött ki./Az ilyen szerződés semmis./Ha a hitelek háromszorosára emelkednek,akkor is bérlakók leszünk,mert nem tudunk törleszteni?Ha a bankok nem tudták, hogy válság lesz, nekem honnan a csudából kellet volna tudnom
Azt hittük, hogy tisztességes feltételek mellet, tisztességes szerződést kötnek velünk hosszú távon, de úgy látom ez inkább a vagyonszerzésről és nem erről szól. Az ingatlanba fektetett önerőnk mára már köddé vált,és csak az adósság maradt ,meddig emelkedhet még a hitelünk?Mikorra várható az ígért segítség?Mi lesz velünk hitelesekkel?Nem leszünk bérlakók kikérjük magunknak!!!!!!!!!!Már pucérra vetkőztettek minket,most vetkőzzenek a BANKOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 13:47#4

http://www.obh.hu/allam/jelentes/200304999.rtf.
http://www.mnb.hu/Kiadvanyok/mnbhu_evesjel 2001.-től érdemes olvasni évente.
http://www.pszaf.hu/bal_menu/szabalyozo_eszkozok/pszafhu_bt_ajanlirelvutmut/ajanlas_ft/pszafhu_ajanlirelvutmut_20061117_1.html

Olvasgassák ezeket, továbbá biztos a mi hibánk, hogy nem közgazdásszal, jogászokkal, pénzügyi elemzőkkel bankár munkatársakkal felvértezve mentünk szerződést kötni.
Bizony olvasgatni kellett volna jegybank elemzéseket, PSZÁF ajánlásokat! Legközelebb az orvoshoz is úgy megyek, hogy előtte diagnosztizálom magam, köszi a véleményeit !

Még néhány dolog:
Pártállástól független nyilatkozat részletek:
1. : Oszkó úr : Oszkó Péter volt pénzügyminiszter mondta ki először: politikai hiba volt engedni a deviza lakáshitelek tömeges engedélyezését. Lénárd Mariann szerint a svájci frankban és jenben t…örtént eladósodás mértéke „hungarikum”. A külföldiek közül kevesen értik, hogy miként lehetett forintban szerzett jövedelmekből devizában eladósodni, úgy, hogy az adósok jövedelmi viszonyait, terhelésük várható következményeit a bankok szinte alig vették figyelembe – mondta. A pénzügyminiszter egy olvasói kérdésre néhány pontban kifejtette, hogy szerinte mik voltak az elmúlt két parlamenti ciklus legnagyobb hibái. Egyik alapvető hibaként említette a tömeges deviza lakáshitelek engedélyezését.
2. Csányi úr : Csányi úgy véli, elsősorban nem a bankrendszer a hibás azért, hogy a hitellel rendelkezők nehéz helyzetbe kerültek, hanem a kormányzati gazdaságpolitika. A bankvezér úgy fogalmazott, a bankrendszer nem okolható azért, hogy a szocialista kormány bevezette a lakás devizahitelek állami támogatását, míg korábban csak a forinthiteleket támogatta. “A kormány ösztönözte a devizahitelt, rossz gazdaságpolitikát és költségvetési politikát folytatott és harmadsorban meg kell említeni a monetáris politikát is”.
3. Simor András visszautasította a devizahitelezés elterjedése miatt az MNB-t ért kritikákat, és hangsúlyozta, hogy a jegybank nem fogyasztóvédelmi hatóság, nincsenek szabályozó eszközei, egyben emlékeztetett arra: szinte az egyetlen intézményként az MNB 2001 óta következetesen, hangosan érvelt a devizahitelezés ellen, és javaslatokat is tett a kormánynak már 2005-ben
4. Matolcsy úr : – A Fidesz mögötti közgazdasági műhelyek már a 2008-as válságot is időben előre jelezték, ezért is siettették az euró minél előbbi átvételét
Egyéb idézetek: a teljesség igénye nélkül:
A Commerzbank egyébként közel egy éve elkezdte átvizsgálni hitelportfóliáját és ügyfeleit, mivel már 2008 elején is látni lehetett, hogy a gazdasági válság elkerülhetetlen és egyes ágazatokat, illetve speciális szereplőket fokozottan fog súlytani.

http://takarek.net/index.php?option=com_content&view=article&id=534%3Asegitseg-bankhiteleseknek–melyik-bank-mit-kinal
Írta: http://www.vg.hu

2009. május 18. hétfő, 09:09
újabb olvasmány :
Elfogadva
az 1999. március 26-ai Testületi Ülésen

A MAGYAR BANKSZÖVETSÉG ETIKAI KÓDEXE
…/a továbbiakban: Magyar Bankszövetség: MBSZ; Etikai Kódex: Kódex/- részlet

A szolgáltatási tevékenység kapcsán tilos gazdasági erőfölénnyel visszaélni. Gazdasági
erőfölénnyel való visszaélést valósít meg mindenekelőtt az, ha a bank szerződéses
kapcsolataiban – ide értve az általános szerződési feltételek alkalmazását is –
indokolatlanul egyoldalú előnyt köt ki, vagy az ügyfelét
hátrányos feltételek elfogadására kényszeríti, illetve indokolatlanul zárkózik el
szerződéskötéstől.

A bankok tartoznak szerződéskötéseiknél biztosítani az ügyfelek teljes körű informálását,
felhívni a figyelmet a kockázatokra, szerződésmódosításnál kellő időben tájékoztatást
adni, panaszok, észrevételek során a legnagyobb gondossággal eljárni, és azokat
tárgyszerűen, az alkalmazottak esetleges hibáit el nem titkolva kivizsgálni.

A bankok a rendelkezésükre álló minden eszközzel biztosítják és folyamatosan ellenőrzik,
hogy alkalmazottaik

munkaviszonyból eredő kötelezettsége legyen a figyelmesség, a diszkréció, a
kultúrált hangnem, a tapintatos és türelmes magatartás, továbbá az ügyfelek szakmai
szempontból felkészült tájékoztatása,

mind a munkahelyükön, mind pedig azon kívül a banki alkalmazottaktól elvárható
magatartást tanúsítsanak,

munkájukkal összefüggésben ügyféltől előnyt ne kérjenek és ne fogadjanak el.

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 13:54#5

Bevallva vagy sem, bankok, biztosítók, alapkezelők és ügynökök részben abból élnek, hogy a pénzügyileg alulképzett, ezért könnyen megtéveszthető ügyfelek megveszik a jól marketingel- hető, ámde olcsónak korántsem nevezhető konstrukciókat. Hogyan húzzák le a bankok ügyfeleiket?

1. Lakáshitelre aggatott befektetés

Elmegy a kispénzű, de saját lakásra vágyó ügyfél a közvetítőhöz azzal, hogy a lehető legalacsonyabb teherrel járó hitelt keresi. Egy óra beetetés következik, végül emberünk a kölcsön mellett egy befektetési termék boldog tulajdonosaként is távozik. Az elmúlt két évben ugyanis a pénzügyi tanácsadók kedvenc gyakorlatává vált, hogy a jelzáloghitelt kereső ügyfeleket rábeszélik egy unit-linked (befektetési egységhez kötött) életbiztosításra is.
A banknak mindenképpen előnyös ez, hiszen biztonságban érzi magát: nincs olyan kockázata, hogy futhat a pénze után, ha a hitelfelvevő netán kidől a sorból. De a banknál sokszorta boldogabb az az ügynök, aki a rafinált konstrukciót az ügyfélre sózta. Ő ugyanis egyetlen összetett tranzakcióban két magas jutalékot biztosító pénzügyi terméket is értékesített, vagyis dupla pénzt keresett. Az ügynök persze nem véletlenül kap magas jutalékot. A pénzügyi csoport ugyanis nagyot kaszál az életbiztosítással és a lakáshitellel is – a tekintélyes költségekről viszont már nem szokás beszélni.
Rossz esetben a végeredmény az, hogy sok éven át pontosan nyögi az illető a részleteket és befektet, de a végén mégis elúszik a lakása. Az utóbbi hónapok eseményeinek tükrében sok ezer magyar családot fenyeget ez a rémkép.
Ilyen kombinációt tehát csak akkor válaszon bárki, ha pontosan megértette külön-külön is a két terméket, és látja, hogy milyen a rizikójuk; nem elég az, hogy a meggyőző és szimpatikus fiatal közvetítő becsületesnek tűnik. Amikor a fedezetként szolgáló ingatlant el kell adni, nem sokat fog érni az egykori mesés ígéret.

2. Hitelből finanszíroztatott invesztíciók

Az elmúlt évek ügynöki gyakorlatának talán legelképesztőbb módszere az első ponthoz hasonlóan egy hitel és egy életbiztosítás eladására irányul, de olyan emberek számára, akiknek egyikre sincs szükségük. A tanácsadók nem kis része ugyanis a pénzügyileg tudatlanabb ingatlantulajdonosokat arra biztatja, hogy vegyenek föl jelzáloghitelt a meglevő lakásukra vagy házukra, és azt fektessék be a segítségükkel. Számukra így megvan a dupla jutalék a hitel és a befektetés eladása után, a szerencsétlen ügyfél pedig nagy kockázattal elzálogosította ingatlanját. Elméletben a lakossági pénzügyi tanácsadás egyik alapvetése, hogy tőkeáttétellel, azaz hitelből tőzsdézni nagyon kockázatos, ám a lakásra felvett kölcsönből unit-linked befektetésbe beszállni pontosan ezt jelenti.

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 14:06#6

Életbiztosítással Egybekötött Lakáskassza

Biztosítás miatt elárverezett lakások
Többszörösére nőtt a faktoring cégek által megfenyegetett adósok száma
Egyre több olyan devizahiteles került bajba, aki a jelentősen megemelkedett hiteltörlesztését még fizeti, ám az ahhoz kötelezően megkötött biztosítást már nem. A bankok ilyen esetben is szerződést bontanak
Januárban többszörösére nőtt azon panaszosok száma, akiket különböző faktoring cégek fenyegettek meg a hitel fedezetéül szolgáló ingatlanuk elvételével. Ráadásul egyre több adós hitelét mondta fel a bank azért, mert ugyan a törlesztő részletet még ki tudták fizetni, ám a kötelezően megkötött biztosítást már nem – mondta lapunknak Dabasi Tamás.
A Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége elnöke felháborítónak tartja ezt az eljárást, s azt kérdezi: miért nem mérlegel ilyenkor a pénzintézet, miért rúgja fel a szerződést, miért nem menti meg helyette az ügyletét. Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője a Magyar Hírlapnak azt mondta: ha a hitelszerződés megkötésének félté¬telei között szerepel a biztosítás vállalása, akkor a bank jogszerűen jár el, ha ennek nem fizetése esetén felbontja a szerződést.
Ebben az esetben ugyanis a hitel fedezetének számít az ingatlan vagy egyéb vagyontárgyak mellett a biztosítási szerződés is, legyen az élet-, lakás- vagy más típusú biztosítás. Ennek nem fizetése pedig szerződésszegés. Egyetlen pénzintézetnek sem lehet megtiltani, hogy ilyen feltételt szabhasson. Éppen ezért arra hívta fel a figyelmet, ha az ügyfél nem képes a törlesztő részletet és a biztosítást együtt fizetni, haladéktalanul értesítse a bankot, s közösen keressenek megoldást, hogy ne kelljen felbontani a szerződést – mondta Binder István.
Dabasi Tamás a faktoring- és végrehajtó cégek által elkövetett szabálytalanságok közé sorolta, hogy egyhavi törlesztő részlet be nem fizetése esetén is azonnal felmondták a szerződést, vagy egyoldalúan módosították. Volt, amikor „egyéb” címszó alatt költségeket számoltak fel jogtalanul, amelyek a hitel összegét a tízszeresére emelték még akkor is, ha az adós visszafizette az eredeti hitelt.
Az elnök szerint sok esetben alapos a gyanú arra, hogy visszaélések, bűncselekmények történtek. Számos esetben a megbízott ügyvédek és a vidéki banki kirendeltség vezetői összejátszanak a bírósági végrehajtókkal az ingatlan megszerzése érdekében

Javaslom, nézzenek körül az életbiztosítással és lakáskasszával kombinált hitelek körül is, ugyanis remek lehetőség arra, hogy a két bába között elvesszen az adós. Az esetleges késedelmes fizetésről szóló értesítések nem érkeznek meg időben a címzetthez, ezért a biztosító, vagy a lakáskassza felmondja a szerződést. Erre hivatkozva a bank is felmondja a szerződést, amiről szintén késve értesíti az adóst. Amíg az adós ide-oda próbál ügy intézni a két tűz között, letelik a 30 nap és máris lehet új szerződést kötni, új közjegyzői okirat, újra átszámolt tartozás. az addig befizetett kamat, a biztosításba, vagy lakáskasszába fizetett tőke összege köddé válik. A biztosító a bankra, a bank a biztosítóra mutogat, a hitelközvetítő ügyintéző eltűnik. Az adós tartozása mára követhetetlen

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 14:07#7

Hét magyar bank direkt zaklatja és túlfinanszírozza ügyfeleit. Itt a feketelista:
Szerző ulp
A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája összeállította azoknak a bankoknak a listáját, amelyek a pénzügyi válság alatt sem változtattak hitelezési, ill. válságkezelési magatartásukon, nem felelnek meg a Banki Etikai Kódex követelményeinek, attól jelentősen eltérnek. Eszerint a Raiffeisen Bank a Butár Kft.-vel, az Aegon, az AXA, a Cetelem, Provident, az Athlon és a Ká-Pé Hitel Zrt. került a feketelistára.

A mérést kb. 800 ügyfél panaszainak feldolgozásával, külsős munkatársak észrevételeivel, illetve a Banki és Végrehajtási Károsultak Központi Irodájának véleményezésével állították össze. A vizsgálat a 2010. január 1-től 2010. június 30-ig terjedő időszakot öleli fel. Az Iroda közölte: “A megállapításokat szubjektív véleményekre alapozzuk, 27 bank és pénzügyi vállalkozás értékelése után. Az első öt helyezettet nevezzük meg név szerint, a többivel kapcsolatban általános értékelést adunk, ill. a meglevő problémákra kívánjuk felhívni a figyelmet.”

1. Raiffeisen Bank a Butár Kft.-vel
A Raiffeisen Bank több irányban is problémás. Nem csak a saját tevékenysége alapján kapta meg ezt a helyezést, hanem partnerei tevékenysége is hozzájárult ehhez, amelyet nem kontrollált, és ezért erkölcsi felelősség is terheli. A Raiffeisen Bank néhány más bankkal együtt refinanszírozta azokat a pénzügyi vállalkozásokat, amelyek ugyan törvényesen működtek, de hitelezési gyakorlatuk megkérdőjelezhető, és sok esetben azzal a hátsó szándékkal működtek, hogy jó és értékes ingatlanokat szerezzenek meg maguknak. Ezekhez az ügyletekhez jó részben a Raiffeisen Bank adta a pénzt. Természetesen megfelelő törvényes szabályozás alapján, de nem vizsgálta kellő szigorúsággal a hitelezési gyakorlatukat. A Raiffeisen Bank saját tevékenységében jelentősen túlfinanszírozta az ingatlanokat. Túlságosan könnyen adta hiteleit, ill. ezeket még meg is toldotta és összekötötte áruvásárlási lehetőségekkel is. A saját maga által felállított szabályokat sem tartja be. Az ügyfelek panaszaira vagy nem reagál, vagy azt csak jelentős késéssel teszi meg, vagy csak külső /PSZÁF/ nyomásra cselekszik.
A behajtó cégével a Butár Kft.-vel közösen fellelhető az a tendencia, hogy befolyásolják a szerződéseket. Hasonlóan, mint az általuk refinanszírozott pénzügyi vállalkozások, a Raiffeisen Bank is alkalmazza azt a taktikát, hogy az értékesebb ingatlanoknál megvárja, hogy a kamatok és a késedelmi kamatok feléljék az ingatlan értékét, amelyet aztán az opciós vételi jogukkal érvényesítenek. Van olyan ügyfél, akinek még 16 hónap nem fizetés után sem mondták fel szerződését, közben a 20 millió Ft-os tartozás 30 millió Ft-ra növekedett, másik esetben viszont 2-3 hónap nemfizetés után felmondja a hiteleket.
A Bank semmibe veszi az ügyfél pénzügyi önrendelkezési jogát, a beérkezett befizetéseket a saját elhatározása szerint írja jóvá, még akkor is, ha az ügyfél másképpen rendelkezik.
Válságkezelési gyakorlata: a Butár Kft.-vel együtt nagyon erős pszichikai nyomás alá helyezi az ügyfeleket. Folyamatos zaklatásnak vannak kitéve, a szerződés módosítási lehetőségeket zömében az ügyfél számára teljesíthetetlen feltételekhez kötik. A Bank belső kommunikációja rossz, nincs együttműködés a végrehajtási osztály és a hitelezési osztály között, amely a megállapodásokat jelentősen hátráltatja. A pénzintézet tevékenysége megérne egy hivatalos átvilágítást és revíziót. A Bank jelképe a dupla lófejes embléma, amely tőlünk nyugatabbra a biztonságot jelentő menedéket jelenti, sajnos megtévesztő. Rengeteg rejtett csapdával tűzdelt szerződést íratnak alá az ügyfelekkel, amelyekre nem kellő mértékben hívják fel az ügyfelek figyelmét. Sajnos eddig még senki nem lépett fel hatékonyan a Bankkal szemben- sem a Bankfelügyelet, sem az érdekvédők. Amíg a Bank nem változtat magatartásán, a Bankot semmilyen tranzakcióra nem ajánljuk.

Aegon Bank és AXA Bank
Mindkettőnél ugyanazokat a problémákat látjuk. Ezen belül az Aegon azért került a második helyre, mert még az érdekvédőkkel kapcsolatos egyeztetések elől is elzárkózik és kompromisszumkészsége rendkívül alacsony. Mindkét bank a versenytársakkal szembeni konkurencia, harc jegyében rendkívül könnyen adta hiteleit. Amilyen könnyen adták a hiteleket, annál szigorúbb a behajtási rendszerük, ill. rendkívül csekély mértékben hajlandóak az ügyfelek problémáját tudomásul venni.

Mivel elég sok vegyes típusú szerződést kötöttek /lakáskassza, biztosítás/ ezek részleteire nem hívták fel kellő mélységig az ügyfelek figyelmét. Nem csak náluk, hanem majdnem minden banknál problémát jelent a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása.

Cetelem Bank
Első sorban ügyfélszerzési gyakorlata aggályos. Szívesen értesítik az ügyfeleket kéretlenül is, hogy jelentős összegű hitelkereteket biztosítanak részükre, amelyre aztán sokan „elcsábulnak”. Érdemi és hatékony hitelbírálat nélkül komoly összegeket bocsájtanak az ügyfelek rendelkezésére. A behajtási gyakorlatuk viszont csak ritka estben kompromisszumkész. Gyorsan felmondják a szerződéseket. Nem javasoljuk ennél a banknál semmilyen konstrukció igénybe vételét.

Athlon Zrt., Provident Zrt., Ká-Pé Hitel Zrt. és egyéb pénzügyi szolgáltatók
Tipikusan a szegénysorban és a nyomor-szinten élő emberek „csábulnak el” ezekre a rendkívül rossz hitelekre, vagy ami még jellemző, hogy azért vesznek fel hiteleket, hogy hitel elmaradásukat ebből finanszírozzák – ami által még súlyosabb helyzetbe kerülnek. A Pénzügyi Felügyeletnek vagy a törvényi szabályozásnak mindenképpen lépnie kellene a törvényesnek látszó, de mégis a jó erkölcsbe ütköző, az ügyfél helyzetét kihasználó szerződések felülvizsgálatára. Behajtási gyakorlatuk szigorú, kompromisszumra képtelen. Nem csak az az uzsorás, aki zsebből ad pénzt, elfogadhatatlan feltételekkel, hanem az is, aki a hivatalosság mögé bújik. Nem javasoljuk bármilyen tranzakció elindítását ezeknél a cégeknél.

„Futottak még” kategória
Lízingcégek: /CIB Lízing/ kompromisszum-készsége rendkívül alacsony, de ez csaknem minden gépjármű finanszírozással is foglalkozó bankra érvényes.

Az OTP aránylag gyorsan átadja a Faktoringnak a problémás ügyeket, semmilyen kaput nem hagy nyitva a visszatérésre, még akkor sem, ha az ügyfél helyzete megváltozik, és már tudná fizetni a törlesztőrészleteit.
A CIB Bank Jelentősen túlfinanszírozta az ügyleteket. Szép nyomtatványokat állított ki a banki segítségnyújtási lehetőségekről, ezek viszont nincsenek összhangban a gyakorlattal. Teljesíthetetlen feltételekhez kötik ezeket a lehetőségeket.
Az egyéb pénzügyi szolgáltatókkal azért nem foglalkozunk, mert refinanszírozás hiányában új hiteleket már nem helyeznek ki. Jelen pillanatban az adósságok behajtásával vannak elfoglalva, kissé meglepett a PSZÁF állásfoglalása, mely szerint ezek vizsgálatakor nem talált kirívó rendellenességet. Ez természetesen attól függ, hogy mit vizsgálunk. Jellemző az ingatlanok feltűnő érték-aránytalansággal történő eladása, általában saját érdekeltségű, de bújtatott cégek javára, ill. szándékos időhúzás, amely „arra játszik”, hogy a drasztikus kamatok és költségek feléljék az ingatlan értékét. Sajnos sok esetben az ingatlan elvesztésén túl a bank még meg nem térült kárt is felszámol, amely az újrakezdés lehetőségét is elveszi az emberektől.”

Az Iroda javaslatai:
1. A pénzügyi kormányzat kötelezze a pénzintézeteket, hogy ne csak az árfolyamkockázatról írassanak alá nyilatkozatot az ügyfelekkel, hanem úgy, ahogy a dohánytermékekre is kötelező ráírni, hogy a dohányzás milyen károkat okoz, azt is közöljék az ügyfelekkel, hogy a nem fizetés milyen jogkövetkezményekkel jár részükre. Ehhez szívesen felajánljuk segítségünket.

2. A tartozás mértéknek limitálására a lehető leggyorsabban jogszabályt szükséges alkotni. melynek lényege egy adott ügyletben a tartozás mértékének maximalizálása. Jelen pillanatban egy tartozás akár olyan mértéket is elérhet, mint Magyarország teljes GDP-je. A csillagos ég a határ, ennek okai:

- Az ügyfél halogató taktikája, mellyel az időt húzza, holott az ingatlan már gazdaságosan nem megvédhető és a tartozás mértéke a végtelenségig növekedni fog.
- A bank halogató taktikája. amely az értékesebb ingatlanok megszerzésére irányul.
- A drasztikus végrehajtási költségek /pl. a végrehajtó 10%-os behajtási jutaléka/.
- A végrehajtási moratórium, amellyel a Kormányzat ugyan megakadályozza a kilakoltatásokat, de a költségek megállítására már nem tért ki, ezért az ügyfelek eladósodottsága az egekbe fog emelkedni.

ingatlan.net

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 14:10#8

A hiteles is adózó, akinek még van munkahelye!!! Nem segítség kell, hanem hagyják abba az uzsorát és a lehúzást!!!!!!!!! Hagyják az embereket tisztességgel fizetni!!!!!!!!!! Egy olyan műsort, cikket mutasson valaki, ahol beszéltek arról, hogy a “mentőövek” igénybevétele esetén az adós tartozása súlyos százezrekkel,milliókkal nő+árfolyam különbözet. Nem a tőketörlesztés miatt emelkedik!!!!!!!!! Azt is bedöntik, aki fizetne, kinek jó ez???
Nem lehetne visszafogni egy kicsit??? Arról nem szólt a történet, hogy bankárt és közgazdászt kell vinni szerződéskötéskor. Plusz csak ebben az országban divat mindent az adósra ráhúzni, a mentőövek is csak egyoldalúan az adóst kötelezik mindenre.

Szerintem az már uzsora, ha csak a kamat magasabb, mint az induló törlesztő minden költségével együtt. Továbbá nem vizsgálták a jövedelmeket ezt hidd el nekem,/ahol igen, azoktól elnézést kérek/, ha az elmúlt hónapok szakértő nyilatkozatait összerakom,
be kellett volna tiltani a devizahitelezést .Nem kiengedni az utolsó percekben is. Főleg nem a lakáshiteleket.
Különben szerintem azok a bizonyos gyorskölcsönt folyósító cégek legalább leírják, X forintot kérsz, erre Y forint az összes költség, heti-havi Z forintot kell fizeti, aztán el lehet dönteni kell-e ,vagy nem. Itt meg a csillagos eget is ráverik egyoldalúan az ügyfélre és csodálkoznak, hogy bedől. Nyilván ha elmondják korrektül, hogy figyelj nyuszó-muszó két év múlva akár 2x-3x ennyit is fizethetsz, sokan nem mentek volna bele. És ezt az ügyintézőnek, meg a hitelközvetítőknek kellett volna megtenni, de csak a jutalékra utaztak.
Nem az ügyfélnek kellett volna PSZÁF ajánlásokat és jegybank elemzéseket, kamatmarzsot, hitelintézeti törvényt, meg a jó ég tudja mit kiolvasni hitelfelvétel előtt

uzsorakamat 2, ekkor: 2011/02/03, 14:31#9

A vállakozások és az önkormányzatok részére is tud mondani valami okosat?

Akik ezért mennek csődbe, munkahelyeket teremtettek, stb? Most sorba rúgják ki az alkalmazottakat és húzzák le a rolót? Se adó, se járulék, még több munkanélküli és földön futó..Esetleg valami okos provokáló beszólás???
Azért egymillió, vagy annál több földön futó már tömeg… kevés az aluljáró és onnan is ki vannak tiltva… várom a további okosságokat….

Somogyi Anikó, ekkor: 2011/02/03, 14:42#10

Nagyra becsülöm a riportert, régről, bátor és őszinte feltáró riportjaiért. Azonban most nem értek vele egyet.
Lenne hozzá egy kérésem és egy kérdésem.
Tisztelt Riporter Úr!
Kérem, szánjon időt egy röpke kis családi költségvetés-számításra. Kérem, számolja ki önmaga számára, hogy 2008. októbertől a mai napig az Ön családi bevételeit, ha 60-70%-os plussz kiadással – teherrel (ennyivel növelt törlesztő részletekkel) terheli Ön meg, honnét vette volna el azt a 60 – 70-%nyi összeget, hogyan élt volna, és mire futotta volna a maradékból? Kiszámolta? Végig gondolta?
Hát ez van velünk. És ez nem átmeneti, ez végleges, és egyre növekvő arány. És a tartalékok ott is elfogytak, ahol nem szűnt meg a munkahely, ahol nem volt betegség. De a stressz betegséggel jár, és a gazdaság hanyatlása munkahely elvesztéssel. Kérem számoljon kicsit saját keretein belül őszintén ezekkel a kiesésekkel is. És még meg is hurcolják mellette – milyen felelőtlen! Ön hol húzná meg annak a határát, hogy ELÉG! És ha nem értik, akkor hogyan jelezne, hogy ELÉG VOLT?!
Nos ezek után ugyanígy tenné fel a riportban feltett kérdéseket?

Nem vagyok híve az erőszaknak, szerintem nem alapszándéka senkinek. De az, hogy arcátlanul hülyének nézik az ellehetetlenített embereket, és forgatják ki végső kétségbeesésükben a teljes életükből, ez felháborító.
Ha az illetékesek nem tesznek semmit, nem értenek a kérések tömkelegéből, akkor más módszerekkel kiáltanak „az égbe” a becsapott megvezetett emberek, hátha meghallja valaki. És ha minden segélykérés süket fülekre talál….javaslom nézzen utána, ítélkezés, provokáló kérdések helyett, hogy miért mondják ezt, akik mondják. Nem félni kell attól, hogy mi lesz ha, és nem elborzadni… Meg kell nézni, mi van most, és mit tehetnek, hogy ez ne következzen be. Őszintén nem mindegy, – hogy ha valaki a földdel szándékozik egyenlővé tenni az emberek életével együtt a munkája gyümölcsét is, – hogy milyen módon tenné?

Azért hozza nyilvánosságra a kétségbeesett emberek történeteit a szervezet, hogy ha bármi történik, akkor ne azt mondják az „illetékes urak”, hogy „hát miért nem szóltak, nem így gondoltuk, tévedés történt,” és még segítenek is 1- 2 – 5 családnak. A többivel, aki nem lép a nyilvánosság elé, velük mi lesz?
A többiekkel, akiket nem a kétségbeesett adósok rántanak magukkal, hanem azok, akik semmit nem tesznek a jogtalanságok megfékezése érdekében, velük mi lesz?
Az itt élő emberekkel, az országgal, a hazánkkal mi lesz?

sipiria, ekkor: 2011/02/03, 16:16#11

Tisztelt Szerkesztőség!
Tájékoztatásul elküldjük Önökhöz a 2011. február 2. napon a TV 2 Mokka műsorában elhangzottakban foglaltakra vonatkozó véleményünket, melyet elküldtünk Lénárd Mariann elnök asszony részére.
Amennyiben a tisztelt szerkesztőség a továbbiakban is kíváncsi a “deviza” hitelezéssel kapcsolatos áldatlan állapotok kialakulásának okaira, ami a mára kialakult tarthatatlan helyzethez vezetett, szívesen állunk az Önök rendelkezésére bármikor Lénárd Mariann és a Banki Hitelkárosultak Egyesülete nélkül.
Tisztelettel: Deviza Hitelesek
Tisztelt Lénárd Mariann!

http://tv2.hu/mokka/video/hosszabbitsak-meg-a-kilakoltatasi-moratoriumot

Fenti riportban az Ön által elhangzottakra hivatkozva a „deviza hitelt” fizető családok nevében – kifejezzük határozott tiltakozásunkat.

Határozottan kikérjük magunknak a direkt nem fizetést, az Eszközkezelőre várás tényét.
Bizonyára van ilyen adós is, de ismételten tájékoztatjuk az emberek nem azért vették fel a hitelt, hogy az utcára kerüljenek. Hozzá tesszük, minden lehetséges fórumon annak adunk hangot, hogy ne a magyar állam és az adófizetők fizessék az általunk felvett hiteleket, valamint a hitelekre mesterségesen rárakott uzsorát. Ön nem olvasta?
Továbbá ismételten tájékoztatjuk, egyetlen hitelszerződésben sem szerepel, hogy a gazdasági válság hatását kizárólag a hitelfelvevőnek kell egyoldalúan viselnie. Van egy jogszabályi háttér, ami ezt alátámasztja.

Álláspontunk szerint ez a riport az Önnek küldött levelünk hatására készült, megtévesztve ezzel a TV2 Mokka szerkesztőségét és a nézőket. Ha Ön korrekt lett volna, elmondta volna a riport elején a szerkesztőségnek milyen okok vezették a kétségbeesett károsultakat, ahhoz a levélhez-melyet a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetéhez írtak-ismereteink szerint nemcsak az otthonok felgyújtása szerepel benne. Olvasta Ön ezt a levelet? Az elejétől a végégig?
Az általunk Önhöz intézett levélből egy mondat lett kiragadva a műsorban, holott Ön is tudja, levelünk nem csak erről szólt. Miért nem olvastatta fel a többi kérdést is?
Ismételten tájékoztatjuk Önt és az erre illetékeseket, hogy a hitelfelvevő tudja mi a kötelessége, az általa felvett hitelt szeretné vissza fizetni, de nem a soha fel nem vett fantom összegeket.

Tiltakozunk az ellen, hogy Ön az elkeseredett, egy élet munkáját elvesztő családok utolsó segély kiáltását az illetékesek felé, – hogy történjem már valami, annak érdekében, hogy legálisan ne vegyék el az életük munkáját és egyúttal az életüket-arra használja fel, hogy „háborús” hangulatot keltsen a közvélemény előtt – lejárassa a hitelfelvevőket és az érdekvédőket!
Amennyiben Ön és a szervezete a hitel károsultak érdekeit védené a leghatározottabban kiállnának Magyarország „deviza” hitelfelvevő lakossága mellett. Ezzel egyetlen nyilatkozatában sem találkoztunk. Tudnak Önök még tükörbe nézni?
A műsorban szereplő hitel károsult hölgytől többször megkérdezték, miért nem fordul Önökhöz, nos többek között ezért. Milyen tanácsot adna neki?? Hitelkiváltást, adósság átütemezést, csökkentett havi részletfizetést-ami által tovább emelkedik a tőke tartozása kamatostól????

Ön pontosan tudja, de ismételten leírjuk, hogy az adósoknak a bankok és a magyar állam által nyújtott „adósvédelmi programok-mentőcsomagok, hitel átütemezések”- a tőketartozást nemhogy csökkentik, de tovább növelik. „Kifejezetten az adós kérésére”… nem ismerős ez a mondat, igen tisztelt Mariann? Miért nem nyilatkozik az „adósvédelmi programokról” a médiában, FÉL, hogy a szövetségesei nem fizetnek tovább? A Bankszövetség vezető jogtanácsosa többször nyilatkozta, hogy az adósokon egyedül a bankok „segítettek”.
„Segítő megoldásként bajba jutott ügyfeleknek „egyikünk tőke tartozását sikerült röpke 5 millió forinttal megnövelni. Természetesen „kifejezetten az adós kérésére.” Nyilatkozna erről a médiában?

Ön, vagy egyik munkatársa elolvasta egyikünk levelét, melyben tájékoztattuk „érdekvédő” szervezetüket, hogy 3 év pontosan fizetett törlesztés ellenére a tartozás 8,5 millió forinttal emelkedett. A jelenlegi felállás szerint 3 év fizetés ködbe veszett, ezen felül a jelenlegi feltételek szerint több mint 52 millió forintot fizetne vissza az adós a banknak, a felvett 15 milliós kölcsönre.
Válaszoltak? Nem! Önök szerint ez rendben van?

Ön, mint a hitel károsultak „érdekvédője” miért nem emeli fel szavát ez ellen a médiában…
Életbiztosítással-lakáskasszával kapcsolatos banki és biztosítós trükkök tudna erről valamit nyilatkozni a médiában?
A riportban úgy lett beállítva, hogy a kilakoltatásoktól rettegő adósok és az őket valóban védő és valóban az érdekükben tevékenykedő civilek és civil szervezetek-háborúra készülnek.
Tisztelt Lénárd Mariann, Ön is tudja, hogy ez nem igaz. Mégis megpróbálja a valódi segítséget más színben feltüntetni.
De azt is tudja, – dehogy tudja,- hogy anyagilag, erkölcsileg, emberileg kikészült ember bármire képes lehet, főleg, ha süket fülekre és hazugságokra épített, demagóg hozzá állással találja magát szemben… akkor bizony már lehet, hogy mindegy… és ez nem háború, nem kommandó, hanem tehetetlenség és keserűség! De Ön ezt nem ismerheti, mert nem minket, hiteleseket képvisel, csak az utolsó forintjainkat szedi el.
Főleg annak fényében, hogy banki pletykák szerint a kedves érdeklődők a bankfiókokban válogatnak a már bedőlt, vagy bedőlésre váró ingatlanok között… Erről nem hallott, vagy Ön is köztük van???
Ezért legyen kedves nyilvánosan elnézést kérni az érintettektől. Minden egyes családtól, akit már kilakoltattak, akik felett rezeg a léc, és azoktól is, akik inkább nem zabálnak, nem váltják ki gyógyszereiket, fűtetlen lakásban dideregnek, hogy a banknak fizethessenek, még ha csúszással is….

Ön pontosan tudja, hogy a Magyarországon megkötött hitelszerződések az érvényben levő uniós és magyar jogszabályok alapján semmisek.
Ön pontosan tudja, hogy a válság hatására megváltozott a jogi környezet – ezek a szerződések és követelések teljesíthetetlenek. Uzsora hitelek, az adós 4x fizeti ki az ingatlant, a kocsi árát, bedöntik, a vállalkozásokat nem soroljuk tovább.
Ön pontosan tudja, hogy bárhova fordul az adós segítségért, mindenhonnan elutasító, semmit mondó válaszokat kap, ha egyáltalán válaszolnak neki. Gondolunk a PSZÁF-ra, a GVH-ra, bankokra, Döntés hozóinkra, ombudsmanra, rendőrségre, bíróságra és Önökre is.
Ön pontosan tudja, hogy a kereskedelmi bankok gazdasági erőfölényükkel azt csinálnak az adósokkal, amit akarnak, fittyet hányva a jogszabályokban foglaltakra, üzleti érdeküknek megfelelően és belső üzlet szabályzatukban foglaltak szerint. Tudja, Felcsuti úr nyilatkozta: Amit Magyarországon a bankoknak megengedtek, azt meglépték…
Ön tudja, hogy ilyen jellegű hitelszerződéseket más uniós országban nem kötöttek, sőt tájékoztatom bemutattak magyar hitelszerződést külföldi bankban, amire azt mondták- ott ez a bűncselekmény kategóriába tartozna. De ezt nem érdekli a magyar rendőrséget.

Miért nem emeli fel szavát az összes érvényben lévő hitelszerződés átdolgozásáért, hogy fizethetők legyenek??? Megsúgjuk, van rá törvényi lehetőség, mi kitúrtuk és Ön???
Javasolta Ön a Döntéshozóknak a valódi megoldást???
Mert civilek és igazi érdekvédők igen! Ön nem tett semmit csak a médiában szerepel és kiáll a bankok mellett, mint egyesület.

Ön pontosan tudja, hogy az égbeszökő duplájára emelkedett törlesztő részleteket, valamint az 5-10 millióval forintban megemelkedett tőketartozást, és az ezek után forintról devizára átváltott fizetendő kamatot, %-os kezelési költséget, konverziós díjat- nem a kamatemelések okozzák. Miért nem tájékoztatja erről a médiát és a közvéleményt?
Mert civilek és igazi érdekvédők igen…..
Ismét megkérdezzük: az önerő, eddig fizetett részletek, illeték, végrehajtás esetében, fennmaradó soha fel nem vett összegekkel mi lett? Hangsúlyozza ezt Ön a médiában???? Mint érdekvédő???? Mert civilek és igazi érdekvédők igen….

Ön pontosan tudja, a kérdés megoldásában érdemi döntés két éve nem született, a magyar hitelfizetők arra várnak, hogy a törvény erejével olyan megoldás szülessen, hogy az általuk felvett hitelt visszafizethessék tisztességgel. Nem akarnak bérlakók, és szociálisan rászorultak lenni. És nem kívánnak több személyes kommandót játszani. Csak élni, dolgozni, és a hitelüket visszafizetni.

Tisztelt Lénárd Mariann Önökön kívül léteznek civil és nem civil érdekvédő és egyéb szervezetek, akik honlapjukon, illetve a médiában bemutatták megoldási javaslataikat a problémára. Az Önök honlapján nem találkoztunk ilyen programmal. A mai napon sem. Miért????? Hitel tanácsadással, hitelközvetítéssel viszont igen! MIÉRT?

Amennyiben Ön és „érdekvédelmi szervezete” nincs tisztában azzal a több kötetnyi magyar és uniós jogszabállyal, irányelvvel és állásfoglalással-melyek alapján –a kialakult gazdasági helyzetre tekintettel – de e nélkül is érvénytelen, uzsoraszerződések köttettek 5.660.000 darab „deviza alapú” hitelszerződés esetében –legyenek kedvesek utána járni.
Mi utánajártunk, és Ön???

Továbbá mellékeljük Dr. Szász Károly úrhoz névvel, címmel, telefonszámmal, e-mail címmel ellátott levelünket, melyben foglalt kérdéseinkre várjuk az Ön konkrét válaszait is –természetesen a médiában…..
A levél megjelent a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezete honlapján is.
Vajon miért nem az Önökén?
Tisztelt Lénárd Mariann, ha Önök a hitel károsultakat védenék – foggal – körömmel kéne értük harcolniuk a mindenkori kormánynál, az országgyűlésnél, a parlamenti pártoknál, a PSZÁF-nál, a GVH-nál, a bankoknál, a Bankszövetségnél. Továbbá az Alkotmány bíróságnál, a bíróságokon, az ombudsmannál, rendőrségen, ügyészségen, az EU-nál, a napi sajtóban és médiában, a külföldi médiában-ahogy azt az igazi érdekvédők és a hozzájuk kapcsolódó civilek teszik, nap, mint nap.

Még akkor is teszik, ha csak Önöktől, hazugságaiktól harsog a média.

Miközben Ön a médiában semmit mondó nyilatkozatival napi szinten „képviseli érdekeinket”- lejáratva a hiteleseket és a civil szervezeteket, – mi csendben tesszük a dolgunkat, holott mi is tájékoztatjuk a médiát, csak valamiért nem kíváncsiak ránk.
Kérnénk a mi érdekeinket ilyen – hangulatkeltő módszerekkel ne képviseljék,- a nevünkben, helyettünk, ellenünk ne nyilatkozzon,
KÖSZÖNJÜK

Bízunk benne, hogy elérjük célunkat Önök nélkül is………

Tisztelettel: Deviza Hitelesek

Feher Kemenyseprok, ekkor: 2011/02/04, 12:38#12

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség