Hagyó Miklós milliókat érő kutyája meghízott gazdájánál
Mokka
Míg gazdája előzetes letartóztatását tölti, Don Pepe visszakerült a tenyésztőihez. Hagyó Miklós különleges, kanári-szigeteki fajtájú kutyája és tenyésztője, Eszenyi Andrea a Mokka stúdiójában jártak, ahol kiderült, hogy a harci kutyaként is tartott, de nagyon családbarát állatot Hagyó párja szerette volna kedvencének. Az akkor még kölyökkutya először egy kutyakiállítás miatt került vissza tenyésztőihez, később pedig Hagyó szülei vitték vissza, mikor fiuk már börtönben ült. A most 19 hónapos kutya 2 millió 250 ezer forintot ér, a tenyésztő szerint a kiegyensúlyozott négylábún nem lehetett észrevenni semmilyen depresszív jelet a gazdájától való elszakadás után, ám tény, kissé kövéren került vissza hozzájuk az egyébként is nagydarab állat. Eszenyi Andrea azt is elmondta, hogy Hagyóval – akivel jó kapcsolatot ápolnak – úgy egyeztek meg, hogy szabadlábra kerülése után Don Pepét visszaadják.

















Még nem érkezett hozzászólás