Mesterházy: Kövér László kettős mércével mér
Mokka
Kevesebb fizetést kapnak az MSZP-s és az LMP-s képviselők áprilisra, amiért nem vettek részt az alkotmányozásban. Kövér László házelnök ugyanis nem fogadta el az igazolásokat, amiket az említett pártok frakcióvezetői adtak. Tóbiás József, szocialista frakcióigazgató azt mondta, pénzügyi büntetések miatt nem fogják feladni azt, amit az alkotmányozásról gondolnak. “A Fideszes képviselők egyharmada nem volt bent az alkotmányozás vitáján, nekik pedig ott kellett volna lenniük, mert azt mondták, hogy ez micsoda fontos történet. Mi rész-országgyűlést tartottunk (…) Látszik, hogy itt kettős mérce van, de lelkük rajta, mi tudomásul vesszük a döntést.” – nyilatkozta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és frakcióvezetője a Mokkában.

















Még nem érkezett hozzászólás