Pokorni: Fizessenek azokon a szakokon, melyekre nem tart igényt a társadalom
Mokka
A kormány az új oktatási törvény keretében egyes felsőoktatás-beli szakokat csak fizetős formában indítana, a felvételi jelentkezéshez pedig alapkövetelménnyé tenné az emelt szintű érettségit két tárgyból is. Pokorni Zoltán a Mokkában elmondja, az alapvető irányelv szerint azokat a szakokat tennék fizetőssé, amelyekre a társadalom nem tart igényt. Az új felvételi rendszer célja pedig az, hogy összehasonlíthatóvá tegye a gimnáziumokat és a felsőoktatási intézményket, valamint egységesítse a kritériumokat. A felsőoktatás átalakítása során felmerülő kérdésekről a Dunaújvárosi Főiskolán rendeznek konferenciát, az intézmény rektora, Dr. Bognár László szerint az esemény elsődleges célja, hogy bemutassa a döntéshozóknak az aktuális nemzetközi felsőoktatási trendeket.
















Hozzászólások (10)
Ez annyira kínos, Pokorni úr!
Magyarország elég híres a gyógyvizeiről, amit balneológiának hívunk.
Bálnatenyésztő szak (AMI NEM A BALNEOLÓGIA) nem is létezik Magyarországon.
Hogy akarják így eldönteni, hogy milyen szakokra van igénye a társadalomnak, ha a döntéshozóknak fogalmuk sincs alapvető tudományokról.
Nevetséges!
Nagy blama. A köztársasági elnökünk nem ismeri a magyar helyesírást, Pokorni pedig összetéveszti a szezont a fazonnal. Én már reggel a műsor alatt is hüledeztem, és nem értettem, hogy a műsorvezető miért nem figyelmeztette erre a nagy marhaságra. Elkeserítő, hogy ilyen emberek döntései alapján vezetik az országot.
De konyorgom, a sok kommentelo miert nem hallgatta meg magát az interjut? Isten ments, h pont Pokornit védjem, de rogton mondja h a balneologia nem a bálnatenyésztés…
döbbenet.
És mi alapján fogják eldönteni,hogy mire tart igényt a magyar társadalom?!Majd 3-4 ehhez az emberhez hasonló okostojás összeül és ami nekik nem szimpatikus azt nyilvánítják feleslegesnek?!Hát komolyan gratulálok….ez egyszerűen felfoghatatlan ami ebben az országban megy…
Az a felháborító, hogy ilyen emberek hozzák meg a döntéseket,amelyekkel a jövőnket pecsételik meg és közben azt sem tudják miről beszélnek!!! Balneológia, a jövőnk lehetne benne, ha jól használnánk ki, de így hogyan?! Ezért nem haladunk, ezért maradunk le! Lehet jobban járnánk ha bálnákat tenyésztenénk, Japánnak meg eladnánk.
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Amikor ilyen marhaságot mond egy állítólag csúcsvezető, akkor miért nem keverik le a műsort? Érdemes a kommenteket megnézni ezzel kapcsolatban a Facebookon. Egy hozzászólást nem bírom ki, hogy ne kopizzak be Önnek:” Emberek! Hát egy pokorni ilyet mer mondani egy kamerába, akkor mit várunk mi egyáltalán? Már azt sem hiszem el, hogy összeadni és kivonni tudnak!!!!! Mert a Balneológia az bálnakutatás!!! mármint őszerinte, tehát nem is “gyógyforrásoknak, gyógyvizeknek a gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány, magyarul gyógyfürdőtan” (idézet a Wikipédiáról) ugye?????????????????????????????”
Nagy csalódást okozott Pokorni úr kijelentésével, miszerint a balnológia a bálnákkal foglalkozó tudomány. Holott a balneológia, a gyógyvizek, fürdők érvényesitése az országot vezető kormány egyik fontos programja.
A riporter vajon finomságból, kérdőjelezte meg Pokorni példálózását, vagy Ő sem volt tisztában a szó jelentésével. (mire e sorokat irom, mindketten biztos tudják már)
Dédapám Dr. Vámossy Zoltán a magyarországi balneológia egyik úttörője volt, mit szólna szegény ha élne.
Azon gondolkodom, hogy talán viccnek szánta Pokorni Zoltán a balneológia, mint bálnákkal foglalkozó tudomány példáját?
Semmi rosszat nem mondott Pokorni, mindössze figyelmesen kell meghallgatni! Nem a balneológiáról beszélt.
Igen, olyan szakokat kell finanszírozni, melyekre szüksége van az országunknak.