A Jobbik megvezeti választóit?
Mokka
A Jobbik nem elsősorban a Fidesz, hanem az ország számára válhat problémává – állítják tanulmányukban a Századvég Alapítvány politikai elemzői.
Giró-Szász András politikai szakértő, a Századvég Alapítvány ügyvezető igazgatója a Mokkában kifejtette miért “Kocsmapolitika” címmel publikálták elemzésüket. “A Jobbik egy hullámlovagló párt. (…) Azt gondoljuk, hogy a Jobbik jelenlegi választóbázisában, nagyon jelentős azoknak a száma, akiket az elmúlt nyolc évben a szociális-liberális kormányzat megtévesztett és ezeket most továbbra is megvezeti a Jobbik”. Hozzátette azt is, hogy egyik fontos megállapításuk: a Jobbikot a rossz kormányzás hozta létre, ezért a párt a legnagyobb ellenfele lesz annak, hogy a 2010-es választások után hatékony kormányzás valósulhasson meg.
“A Jobbik egy olyan lufi, ami a választásokig növekszik, és utána, amikor színre kell lépni, akkor kidurran.”



















Hozzászólások (9)
A böszme gazsi beszéde kukutyinban a következőképpen hangzott el:”bugyuta iszapgilisztás dilettáns demagóg szoci patkányok valamint senkiházi büdös gerinctelen krakéler gyülevész csőcselék szadeszos csótányok ne óbégassatok ne cincogjatok ne kummogjatok ne balhézzatok valamint ne bűnözzetek ne garázdálkodjatok s ne virítsatok tovább ott ahol semmi szükség rátok mert az AGENDA2000 Európai Uniós agrárprogram jóvoltából a számotokra már jó előre beígért és biztosított 2000 megatonnányi globális multi- dzsidrákdisznószar hamarosan az ocsmány agyatlan liberálbuzi budipestises buzipestises panelproli gonosztevői kókler senkiházi mindenből megbukott pofácskáitokra lepotyogván majd mindnyájatokat bőségesen betakar hhhahhhahhhahhhahhhaaaa hhahahhhahhhha hhehhehhhhe hhihhihhiiii hhahhhahahhhaaaa…..”
“Tisztelt” Mokka szerkesztők, műsorvezetők!!!
Mivel nem találtam e-mail címet, ahol leírhatnám Önöknek a véleményem, így ezt itt teszem meg… Szerencsére nem szoktam nézni az Önök műsorát, de amit a barikád.hu-n olvastam egyből idevonzott, erre az oldalra. Gondolom tudják miről beszélek… Arról, hogy a Dúró Dórával, a Jobbik szővívőjével készített interjút nem rakták fel a honlapjukra. Ez CENZÚRA!!! Milyen jogon döntik el Önök, hogy az emberek mit nézzenek a neten, és mit ne? Ez már nagyon kezd az MSZMP-s időszakra hasonlítani, nemde? De hiszen ez is a cél. Ahogy végignéztem az oldalukat van itt minden… Zsidesz, MSZP, MDF… Már csak a homokos-zsidó SZDSZ kéne, és teljes lenne a sor… Miért van az, hogy akik az elmúlt 20 évben tönkretették az országot, azok helyet kaphatnak az oldalon, azok elmondhatják a mondanivalójukat (hazugságaikat), a Jobbik pedig nem, vagy csak alig. Hisz azt Önök se tagadhatják le, hogy a Jobbik, mint már tv csatornán se, így a TV2-n se kap a támogatottságának megfelelő arányú médiafelületet. Se a Mokkában, se a Tényekben, sehol… És mikor meghívják valamelyik párttagot, akkor egyből nekiesnek, és próbálják lejáratni őket. Ezt miért nem teszik meg az előbb felsorolt jelenlegi kormánypártok tagjaival??? Hát azért, mert t kutya nem fordul a gazdája ellen… Önöknek nem az objektív tájékoztatás a célja, mint azt annyira híresztelik, hanem az, hogy a Jobbik semmi esetre se kerüljön hatalomra. Szégyelhetik magukat!!! Mindenki aki ebben az egészben részt vesz komolyan nézzen magába, és gondolkozzon el azon, hogy majd ha a gyereke, az unokája megkérdezi tőle, hogy miért él az ország a rendszerváltás után 30-40 évvel még mindig szolgasorban, akkor ne kelljen szégyelnie magát amiatt, hogy ebben az egészben ő is részt vett azáltal, hogy nap mint nap hülyítette a népet a tv-n keresztül… Mert azt azért Önök is tudják, hogy a Joshi Barat, a Big Brother, az Aktív és a hasonló szarságok (Mónika, Benkő, Győzike műsorok stb.) nem jók semmie. Csakis az a céljuk, hogy az emberek ne gondolkodjanak ez azon mi folyik körülöttük. Ez már tényleg Orwelli világ… Azon pedig egyáltalán ne csodálkozzanak, hogy meg akarják szüntetni a 2 nagy kereskedelmi csatornát!!! Hiszen manipulálják az embereket, és ezt azonnal meg kell szüntetni! Olyan műsorok kellene, amikből az emberek tanulnak, amik valóban értéket hordoznak. A Győzike meg Kiszel Tünde-félék pedig tűnjenek el a képernyőről! VÉGLEG!!! Most, hogy már kellően kiírtam magamból azt ami sért és bánt, befejezem a kommentet. De vigyázzanak, mert egyre több a hozzám hasonló gondolkodású ember az országban, és előbb-utóbb már az Önök politiai pártok által irányított médiája se fog gátat szabni a forradalomnak!!!
És még így utólag UTASÍTOM Önöket, hogy haladéktalanul rakják fel a Dúró Dórás videót a honlapra!!!
Szebb jövőt!!!
Ezúton szeretném megköszönni Vujity Tvrtkonak vmint Kárász Róbertnek a korrekt és elfogulatlan tájékoztatást JOBBIK ügyben.Ehhez tényleg csak gratulálni tudok.Remek munkát végeznek az urak,bár halkan azért megjegyzem,hogy az évi rendes Oscar-díj kiosztón nem a munkájukért díjazzák a sztárokat,hanem színészi alakításukért!
Szebb Jövőt!
A műsorvezető most is hozta a megszokott jobbik ellenes formáját. Csalódtam volna ha nem így tesz. Az a legnagyobb probléma hogy sem az MSZP,FIDESZ,MDF,LMP stb. házatáján nem keresgél. Biztos vagyok abban, hogy ott is találnak szemetet, mocskot, amit ki tudnának teregetni.
Nagyon tudnám díjazni ha a műsorvezető, nem vinné bele a műsorába a személyes meggyőződését és ellenszenvét a jobbik iránt. Elfogulatlannak és kívülállónak kellen lennie, akár mi is a személyes véleménye.
Már kint van a Dúrós videó és ha ez cenzura, akkor mit csinálna a jobbik, aki kopnkrétan azt akarja eltörölni amint naponta 5 millió ember néz, a tv2t és rtlt … ez a cenzura, mert ehhez joguk nincs… vagy ezt is szimbolikusan kell értelmezni mint mondta dóra kisasszony? ugyanmár… szánalasak vagytok!
Végre magyar értékek lennének a tvben? igyis van már ott a duna tv és ki nézi : SENKI . senkit sem ÉRDEKEL AMIT TI MAGYAR ÉRTÉKETTÜKRÖZŐ MŰSORNAK HISZTEK….
Kedves Gio!
Valóban vannak értelmes műsorok is a tv2-n és az rtl klubban is, de itt az arányokról van szó! Tegnap pl. teljesen kiakadtam, hogy az rtl új szériát indít a Győzike showból! Most komolyan ezt kell nézni az embernek főműsoridőben? Tényleg azt hiszik, hogy az embereknek ez a jó? Ebből szerinted mit tanul az ember? Mi benne a szórakoztató? Azt hogy veszekednek, meg elküldik egymást az anyjukba? Ez szánalmas… És a Mónika meg a Józsi barát is ilyen! Szerencsére Balázst már leszedték a képernyőről! Pont az lenne a lényeg, hogy normális műsorokat sugározzon ez a 2 csatorna, mivel ezt a 2 adót nézik a legtöbben. Éppen ezért nagy rajtuk a felelősség. TE engednéd, hogy a gyereked ezeket nézze??? Hát én nem! De sajnos sokan ahelyett, hogy foglalkoznának a gyerekkel leültetik a tv elé, mert akkor csöndben van. És ezáltal a szegény gyerek is agymosott lesz, mert ezen nő fel, és azt hiszi, hogy ez a normális. És aztán meg csodálkozunk, hogy a gyerekünk olyan lesz amilyen… (Tisztelet a kivételnek.) Sajnos ez a magyar valóság…
Szebb jövőt!
Nemetorszagbol nezem, heti több alkalommal a müsort. Eszembe jutott, hogy az europai parlamenti valsztasok idejen sikerült Morvai Krisztinaval is beszelgetni a Mokkaban, söt Vona Gaborral is. Valoban minden elfogultsag nelkül kivül allokent is az volt a benyomasom, hogy az aktualis müsörvezetö hatarozottan belejük folytja a szot. Karasz Ur a minimalis tiszteletet nem adta meg egy hölgynek, aki mellesleg bironö es egy olyan nagyhirü ujsagiro felesege, akitöl az egesz Mokka stabja meg tudna mit tanulni ( noha az emlitett Ur valoszinüleg nem felesege politikai elveivel ert minden esetben egyett)
Kb.8 honappal ezelött a nemet SWR adon(Badenwürtenberg) a kesöi orakban a pecsi Jobbik vezetöjevel par rövid interjut be jatszottak. Feltetelezem it is ” vagasokkal” dolgoztak es a környezeteböl gyakran ki emelltek par gondolatot, ugyanis a vegeredmeny az lett, hogy az egesz nemet familiam ugy nevezi a Jobbikot, mint egy naci partot.
Jo lenne figyelni, ha külföldi csatornanak, vagy pl. zürrichi ujsagnak ad valaki a partbol interjut okosan, lehetöleg nem a ciganyozast kidomboritva beszeljen, mert ezt itt Europaban nagyon felre ertik, ki forgatjak, es alapbol el sem fogadjak.
Sajnos az elöbbi interjunak egyetlen nagy igazsaga volt, hogy be került a Jobbikba par, rendkivül primitiv hangado, rajuk igazan nem volt szükseg!
Valahogy meg kellene oldani, hogy külföldön jo hire legyen a hazanknak!
Nem kellene engedni, hogy egy jol indulo, becsületes partot az idiotak le jarassanak
Bekes valasztasokat!
Kedves Katalin!
Igaz, hogy a politikusoknak nagy felelősségük van, nem mindig szabad kimondaniuk azt amit gondolnak, vagy legalább is nem úgy ahogy azt szeretnék. De a cigány-kérdésről ma Magyarországon nem tud indulatok nélkül beszélni egyetlen magyar ember se. És ezt teljesen megértem! Lehet, hogy Németországban, vagy más nyugati országokban nem okoz ekkora gondot a cigány-kérdés, de itt igen is nagy probléma. Mondjuk az is biztos, hogy nem ilyen töketlen pártok kormányoznak azokban az országokban, és valószínű sokkal keményebb a kissebbségi politikájuk. Nekem se minden egyes cigánnyal van a bajom, hanem azzal a csoporttal, aki nem jár dolgozni, mi tartjuk el őket, ennek ellenére tőlünk lopnak és minket támadnak meg akár a nyílt utcán is. Ha ezt a nyugat nem érti meg, akkor jöjjenek el ide pár hétre, és akkor majd a saját bőrükön tapasztalják meg a dolgokat. Abban viszont egyetértünk, hogy a média úgy használja fel az intejúkat, ahogy azt akarja. Úgy próbálják meg beállítani a Jobbikot külföldön is (csakúgy, mint idehaza), mintha az egy rasszista, sőt fasiszta párt lenne. De miért is? Mert hosszú évtizedek után végre a magyarok érdekeit próbálják képviselni, akár az EU-val szemben is? Hát nekem ilyen kormány, és ilyen vezetők kellenek, akik értem, magyar emberért állnak ki, nem pedig azért az érdekcsoportért, aki többet fizet nekik.
Szebb jövőt!
Érdekes, hogy mennnyi cikk látott napvilágot szerte a világban a Jobbikról. Miért negatív hangvételű?:D De ezt persze a jobbikosok ellenpropagandaként fogják fel, holott pl a New York Times is remekül látja ezt a pártot. Minek kellegy ilyen szélső párt?
Én nem nézem a yőzike showt, nem is szeretem, de:
azért nézik az rtlt és tv2t a legtöbben, mert olyan programot adnak, amik az embereknek szórakoztató/ jó. Amint beadnának vmi szerinted értelmeset rögtön kapcsolnának el az emberek.
Abba nem gondoltál bele, hogy nem azért nézik ezt a 2 csatornát mert csak az van hanem mert jó és szorakoztató? Most is ott a választás. Aki “értelmeset” akar nézni, mármint lyat ami szerinted az az kapcsoljonn máshova ennyi!!!! Érdekes, hogy nincs nézettsége azoknak a műsoroknak.
Az embereknek megvan a választási joga, és ha tetszik neked ha nem nem arra kapcslnak, amire TE akarod és amit te értelmesnek látsz.
Kicsit gondlkodni kéne, de persze jobbik…
Nem is értem, hogy lehet idáig eljutni. Alaplogika lenne, hogy elgondolkozol mielött leírod a dolgokat. Ha én főműsoridőbe azt akarom nézni amit eddig ad a 2 nagy tv akkor azt fogom nézni, ha nem nem. Nem kötelezi az embereket senki h nézze győzikét….