Csurka: az MSZP hozta létre a Jobbikot
Mokka
“Ez az utolsó március 15-e, amit még az életképtelenség állapotában ünnepelünk, a következő már a szabad Magyarországon lesz.” – mondta Csurka István hétfőn pártja ünnepi rendezvényén. A MIÉP elnöke a Fideszről pozitívan beszélt, ám a Jobbikot bírálta.
Csurka István leszögezte, hogy országos listát akarnak állítani, ezért megtesznek mindent. Indulnak a választáson, a Fidesz támogatását úgy értette, hogy a “Jobbiktól, ettől titkosszolgálati, kommunista, az MSZP által létrehozott képződménytől visszaszerezzük azokat a szavazatokat, amelyeket tőlünk hódítottak el.”



















Még nem érkezett hozzászólás