Oláh Ibolya el meri mondani
El merem mondani. Ez a címe Oláh Ibolya vadonatúj lemezének, amely március elején került a közönség elé. A CD-n 11 eddig soha nem hallott dal és egy feldolgozás található majd, mindez hamisítatlan „oláhibolyás” stílusban. Az album borítójának fotózásakor az énekesnőről gyönyörű művészi fél-aktok készültek, most először élete során.
Szókimondó szövegek, gyönyörű dallamok, és egy fantasztikus hang. Ezek jellemzik legjobban az El merem mondani című albumot, amely készítésében Ibolya is aktív szerepet játszott. A pop-rock stílusú dalok szövegeit az énekesnő gondolatai alapján Orbán Tamás írta, a lemez hangszerelésében pedig olyan nevek működtek közre, mint Szűcs Norbert és Valla Attila.
„Ez a lemez áll a legközelebb a szívemhez az eddigiek közül. A dalok mindegyike a gondolataimat tükrözi, a szövegek megírásában én is részt vettem. Végre olyan lemezt alkothattam, ahol minden egyes szám rólam szól, olyanok ezek a dalok, mintha a saját gyerekeim lennének. Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja ezeket a dalokat, az megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában” – mondta Ibolya.
Az album borítójának fotózásakor minden eddiginél merészebb fotók készültek az énekesnőről. A fekete-fehér fél akt képeken Ibolyán mindössze egy farmer látható, és a testét összesen csak a tetoválásai takarják…
„Úgy gondoltuk, hogy a legjobban egy művészi fotósorozat tudná kifejezni az album hangulatvilágát, ahol megmutatom magam a világnak- kívülről és belülről egyaránt. ”- tette hozzá Ibolya.
A lemez egyben az újrakezdést is jelenti az énekesnő számára. Az új dalok segítségével megtalálta a lelki békéjét, és leszámol a múltban történt bántó eseményekkel is. A magyar népszokások szerint a régmúlt történéseitől úgy lehet megszabadulni, hogy a rossz emlékeket hordozó tárgyakat egyszerűen elégetjük: Ibolya is így tett, legfőbb célja pedig, hogy a jövőben kizárólag a jó dolgokra, és persze a zenére összpontosítson.






Hozzászólások (4)
Végre hallok Rólad Ibolya. A mai napig drukkolok érted. Kívánom, hogy minden az elképzelésed szerint teljesüljön.
Hajrá Ibolya.Drukkolok.
Hará Ibolya.Nagyon jó ujra hallani Rólad.Kivánom,hogy álmod s vágyad teljesüljön.
Nagyon jó az album; hajrá Ibolya!!