Lovakkal suttog egy magyar lány
Magellán
Beszélni az állatok nyelvén? Sokak vágya ez, egy magyar lány pedig, ha nem is minden állattal, de a lovakkal bizony szót ért. Monty Roberts, a híres „suttogó” évtizedek alatt dolgozott ki egy olyan jelrendszert, mellyel kommunikálni lehet a patásokkal. Ma már egy farmon adja át tudását, többek között Katának is, akinek ennek köszönhetően szót fogadnak a lovak…














Hozzászólások (4)
Tehetséges Kata tudását és tehetségét nagyon nagyszerűnek tartom, de a lómenhely tulajdonosa elrontotta, mivel nem igazán a valóságnak megfelelő dolgot nyilatkozik, és jogtalanul vitték el a gazdának a lovait, és jelenleg bértartásban tarja 1 millió forint körüli összegért havonta, a 4 hónap alatt egyszer sem engedték az állatai meglátogatását, és idegen embereket sem engedtek be, akik az állatokat szerették volna megnézni. Az állatok nem voltak leromolva, ahogy a helyi témában a nyilatkozott a hatósági úr. Ő és a gazda közötti viszály miatt vitték el a lovakat Éváék.
“Egy állatvédelmi szervezetnek soha sem lehet állattenyésztők, állattartók tönkretétele és a magyar nemzetgazdaság megkárosítása, célja, akár közvetett módon sem”.: Ez olvasható az állatvédők honlapján.
Szeretnénk egy riportot a magellán-ban az érem másik oldalát(a gazdát) is látni. Higgye el a környéken lakók mi is azt láttuk, hogy ő is így csókolgatta lovát, mint Éva teszi most.
Tévedés amit “korymary” leírt a kommentárba.” idegen embereket sem engedtek be, akik az állatokat szerették volna megnézni”
Én is idegen vagyyok mégis beengedtek és az összes állatot akiket máshonnan nem csak a 16 kerületből mentettek meg meglehetett nézni.Nem azért vitték el a lovakat mert rossszúl néztek ki hanem a rossz tartási körűlmények miatt mindenhol szúrós fém,vas darabok voltak.
Mi az elérhetősége a lómenhelynek ? Előre is köszönöm !
http://www.bottyanequus.com
bocsi a késői válszért