A Jóban Rosszban kiütötte a Fókuszt
Sikert sikerre halmozott a leszámolás hete: a Jóban Rosszban sorozatgyilkosának végjátéka, a drámai fordulatokkal szolgáló esküvő, na és az életéért küzdő Margit a TV2 képernyője elé láncolta a nézőket. A leszámolás hetén a sorozat négy alkalommal utasította maga mögé a Fókuszt. A Jóban Rosszban csütörtökön legyőzte, pénteken pedig megszorongatta nagy riválisát, a Barátok közt című sorozatot.
A Jóban Rosszban végletekig feszített cselekményszála hatalmas sikert hozott. A TV2 sikersorozata az elmúlt héten szabályosan kiütötte a Fókuszt. A Jóban Rosszban első epizódja a 7. héten négy alkalommal is megverte a konkurens csatornán futó magazinműsort. Ötödszörre csak azért nem sikerülhetett neki, mert kedden a Bajnokok Ligája mérkőzés korai kezdte miatt a két műsor nem egymással szemben futott. Csütörtökön, Ibolya végjátékának idején tetőpontjára ért a Jóban Rosszban, és a nézők többsége a TV2-es sorozattal tartott, így az 31,7%-os közönségaránnyal, mintegy 40 ezer nézőnyi előnnyel maga mögé utasította az RTL sorozatát (30% SHR). Hogy nem véletlen győzelem akadt a TV2 horgára, azt a tudatos tervezésen, a két hónapon át sugárzott dupla epizódokon és az izgalmas történeten túl az is bizonyítja, hogy a Jóban Rosszban másnap duplázott, azaz pénteken is – ha csak hajszállal is, de – jobbnak bizonyult a Barátok köztnél (JR:BK – 29,6%–29,5% SHR). A 18-49-es győzelem ugyan hibahatáron mozog, teljes lakosságban azonban ahogy csütörtökön, úgy pénteken is egyértelműen a Jóban Rosszban nyert.
Az izgalmak nem érnek véget Csillagkúton Ibolya távozásával: nem lehet tudni, hogy Linda tényleg magával vitte-e a kórház minden pénzét; révbe ér-e Margit és Kardos doktor szerelme vagy útjukba áll Bea; Dóra is hatalmas megpróbáltatások elé néz.
Jóban Rosszban minden hétköznap a TV2-n!
CSILLAGKÚTON MINDIG TÖRTÉNIK VALAMI - JÓBAN ROSSZBAN A FACEBOOK-ON IS!








