A szerelem katonája három hete legyőzhetetlen!
Harmadik hete vezeti Sade új, “Soldier Of Love” című aranylemezes albuma Magyarországon az albumeladási listát, és két héten belül akár már a platinalemez státuszt is elérheti. Sade nem csak hazánkban dominál, három hete vezeti az amerikai Billboard albumlistát is (ezen a héten 127.000 darabos bolti fogyással), de ugyanúgy #1 pozícióban található megjelenése óta Lengyelországban is (ahol egyedülálló módon már háromszoros platinalemez). A “Soldier Of Love” összesen 18 országban ért el #1 pozíciót, Csehországban, Németországban, Olaszországban, Svédországban, Svájcban, Kanadában és Nagy Britanniában már aranylemez, míg Amerikában platina státuszt ért el. Az albumból már több mint 2 millió példány kelt el világszerte.
A 2010 legnagyobb visszatéréseként beharangozott és a kritikusok által is elismert “Soldier Of Love” című új Sade album #1 pozícióban debütált a világ számos országában. Amerikában most már ez a lemez is elfoglalta helyét az ikonikus Sade lemezek sorában, miután az első helyen nyitott a Billboard albumlistán 501.000 darabos bolti fogyással. Ez a legjobb heti eladási eredmény egy együttes által az AC/DC 2008-ban megjelent “Black Ice” című lemezének megjelenése óta. Ráadásul Sade eddig megjelent 8 albumáról mind elmondható, hogy a Billboard Top10-ében szerepelt – erre a Led Zeppelin óta nem volt képes más együttes.
A “Soldier Of Love” lemez Sade második albuma, mely #1 pozícióban nyitott Amerikában (az első az 1986-os “Promise” volt), és az első a 2000-ben megjelent, többszörös platina státuszt elért “Lovers Rock” óta, mely akkor 370.000 darabbal nyitott az első héten, és #3 pozícióig jutott. Digitális eladásokban is remekel az új album, az iTunes listáján az előrendelési lehetőség felkerülése óta birtokolta a #1 pozíciót, és jelenleg is itt található meg.
A “Soldier Of Love” című első kislemezdal – melynek producere Sade és Mike Pela volt, a dalt pedig Sade és korábbi szerzőtársai, Andrew Hale, Stuart Matthewman és Paul Spencer Denman írták – továbbra is remekül szerepel a rádiókban Amerikában. Kevesebb mint 4 hét alatt a dal bekerült a Billboard Urban Hot AC és Smooth Jazz rádiós listák Top5-jébe, mellyel az év leggyorsabban emelkedő felvétele lett. A “Soldier Of Love” elérte a #1 pozíciót is ezeken a listákon, előbbit 4 hétig, míg utóbbit 2 hétig vezette. A Sade az első olyan együttes az Isley Brothers után 2001. óta, aki #1 pozíciót tudott elérni kiemelt előadóként az R&B listán is. A dalhoz készült érdekes és elragadó videoklip, melyet Sophie Muller rendezett, a #1 legjátszottabb videoklip ebben a hónapban.
Sade egy hatalmas TV fellépés-sorozatot indított Amerikában, és élőben adta elő új dalát a BET’s 106 & Park, a The Today Show, David Letterman és a The View műsorokban, míg Jimmy Kimmel és Ellen Degeneres műsoraiban is látható volt.





Még nem érkezett hozzászólás