Lopott idő – A szereposztásról

Szereplőket válogatni egy olyan filmhez, amiben mindenki örökké 25 éves, nem tűnik nehéz feladatnak, pedig egyszerű sem volt. Igaz, külsőleg mindenki 25, de belül öregebb, 30, 50, 60, vagy akár több mint 100 éves. És ezt az alakításban is hozni kellett, maszk és digitális trükkök nélkül.

„Minden színésznek 25 körülinek kellett kinéznie, mert a történet szerint akkor kapcsol ki az öregedés-gén” – meséli Niccol. De ezt a kort nem találomra választották. „Ekkor növünk föl egészen, ekkor fejlődik ki teljesen a homloklebeny – folytatja Niccol. – Az agynak ez a része uralkodik az ösztönökön és a felelőtlen viselkedésen. Az autókölcsönzők nem állnak szóba az emberrel 25 év alatt. A film néhány szereplője azonban valójában már 100 éves, ezért »öreg lelkeket« kellett keresnem. Nem minden fiatal színész tud ugyanis eljátszani egy öregembert.

Justin Timberlake kapott a lehetőségen, hogy szerepeljen a filmben. „Imádom Justin munkamorálját, ami hasonló Will Salaséhoz – mondja Niccol. – Willnek mindennap munkába kell mennie, különben meghal, és alighanem Justin se vett ki szabadnapot 12 éves kora óta. És mindenben nagyon jó, amibe belefog, akciófilmhősnek is remek.”

„Justin 17 éves kora óta felnőtt szupersztár – teszi hozzá Eric Newman. – Nem volt hagyományos értelemben vett gyerekkora, és ez közös benne Will-lel, mert a film világában az ember úgy éli le az első 24 évét, hogy várja, mikor indul el a testórája. És amikor elindul, egy éve marad, hogy megtalálja a helyét, szembenézzen saját halandóságával. Szerintem Justin mindenki másnál keményebben dolgozott, és ezt teszi színészként is. Szinte ugyanúgy az életéért dolgozik, mint Will.”

Timberlake régóta rajong az akciófilmekért, így örömmel fogadta, hogy az általa alakított szereplő hősiessége a valóságban gyökerezik. „Gyerekkoromban a kedvenc filmjeim a Rambo, A szökevény és a Drágán add az életed voltak. Azt imádtam bennük, hogy a hőseik hétköznapi emberek, akik rendkívüli körülmények közé kerülve maguk is rendkívülivé válnak.”

Szereplőtársáról, Amanda Seyfriedről csak dicsérő szavai vannak. „Remek volt vele együtt dolgozni. Fantasztikusan játszotta el, ahogy a túszhelyzet kényszerű összezártságában egyre közelebb kerül Willhez. A végén egyfajta robinhoodos párossá válunk, és úgy érzem, ezt nagyon jól sikerült eljátszanunk.”

Andrew Z. Davis szerint Seyfried nem csupán a hősnő pozitív, hanem a karakter sötétebb oldalát is magától értetődő természetességgel jelenítette meg: „Imádom Amandában, hogy olyan édes, mégis ott lappang benne valami vadság. Nem hiszem, hogy eddig sok filmjében megmutathatta volna ezt.”

„Sylvia folyton félti az életét – meséli Amanda Seyfried. – Pedig vágyik valami kalandra. Ebben a világban azonban annyira óvja az ember az életét, hogy élni is elfelejt. Egészségesen táplálkozik, de nagyon keveset, nem iszik, nem dohányzik. Sylviát nem erre az életformára találták ki. A kívánsága persze teljesül, amikor Will magával hurcolja.”

Will feltűnése a gazdagok időzónájában igazán rendkívüli. Nem csoda, hogy felkelti Sylvia érdeklődését. – Úgy sétál be New Greenwich-be, hogy szinte vibrál – folytatja Seyfried. – Ennek az okát Sylvia akkor érti meg, amikor visszatérnek Daytonba, mert ott mindenki rohan, versenyben az idővel. De ez az igyekezet a maga módján vonzó. Mindenki csak a mának él.”

A környezetnek ez a változása jelenti a fordulópontot Will és Sylvia számára. „A film első fele Willről szól – mondja Timberlake. – Amikor eldönti, miért is küzd, megtalálja a maga nagyobb célját. A film második fele Sylviáé. Ő a korlátlan idő világából jön, és nem tartja sokra, ami Will számára érték, de ez persze fordítva is igaz. Aztán amikor elfogadja, hogy talán nem érdemelte meg a kiváltságos életet, ez őt is átalakítja.”

Seyfried hasonló okokból vonzódott a produkcióhoz, mint Timberlake. „Andrew páratlan tehetség, egyszerűen részt akartam venni a tervei megvalósításában. Annyira más világ az övé, mégis párhuzamokat mutat a miénkkel. Ez benne a legravaszabb. És az sem mellékes, hogy fegyvert foghattam és keménykedhettem kicsit.”

Sylvia és Will az életükért futnak, már nemcsak időért, hanem az Időrendészek elől. „Az Időrendészek a rendszer őrei – magyarázza Niccol. – A hősök fő ellensége, Leon Időrendész valójában nem gonosz. Inkább bürokrata, hivatalnok, aki nem áll sem a szegények, sem a gazdagok oldalán. Csak az idő számít neki.

Leon nem jómódú, de elég jó a munkájában, hogy már 35 évvel túlélte beépített határidejét. Hisz a rendszerben, mert hinnie kell benne. Will vele szemben a fiatalság idealizmusával hiszi, hogy jobb jövő várhat rájuk. Leon tapasztalt öreg róka, tudja, vagy a rendszernek dolgozik, vagy félreállítják.

Leon szerepét a filmkészítők egy másik „öreg lélekre”, Cillian Murphyre osztották. „Az tetszett legjobban a figurában, hogy élő önellentmondás – mondja Murphy. – Ugyanabból a gettóból származik, mint Will. Valahol mélyen tudja, hogy a rendszer korrupt, mégis a szolgálatába állt. Minden idegszálával az előmenetelére összpontosít. Elnyomja magában a múlt emlékeit. Az tetszett benne, hogy ő és Will mintha egymás ellentétei lennének. Ugyanonnan indultak, de más utat választottak.”

Mint az ilyen történetek klasszikusaiban, a vadász és a vad között kötelék alakul ki az üldözés közben. „Leonban nemcsak az tudatosodik, hogy hasonló a hátterük Will-lel – teszi hozzá Murphy –, de a közös múlt egy darabja is felszínre kerül: Leon ismerte Will apját. A történet folyamán lassan tisztelni kezdik egymást.”

Dayton veszélyességét amellett, hogy az emberek egy percre sem pihenhetnek meg, ha élni akarnak, a Percvadászok jelenléte fokozza, akik mások idejét lopják el. Alex Pettyfer játssza Fortist, a Percvadászok vezetőjét – egy kifinomult, 75 éves pszichopatát, aki természetesen 25-nek néz ki. „A karakter a kora miatt rendkívül művelt – magyarázza Niccol. – Kifinomultabb ízléssel öltözködik, mint egy átlagos fiatalember. Ez kiemeli a többiek közül.”

„Fortis bunyós, de nem minden elegancia nélkül – mondja Pettyfer. – Ugyanakkor pszichopata, komplett őrült. Az benne a legijesztőbb, hogy úgy érzi, nincs vesztenivalója. Nem érdekli semmi és senki, csak több időt akar, bármi áron.”

Rachel Salasnak, Will anyjának szerepére a filmkészítők Olivia Wilde-ot szemelték ki. „Olivia még vagy 30 évig nem játszhat 50 éves nőket, ez a szerep így kihívást jelentett neki is, nekünk is” – meséli Eric Newman producer. „Olyan színészre volt szükségünk, aki érettebb a koránál – teszi hozzá Niccol. – És Olivia pont ilyen.”

„Vonzott az ötlet, hogy olyasvalakit játsszak, aki öreg lélek fiatal testben – mondja Wilde, aki valójában fiatalabb, mint a filmben a fiát alakító Timberlake. – Arra gondoltam, érdekes lenne egy 50 éves ember bőrébe bújni, aki sokáig élt egy, a hosszú életnek nem kedvező világban. Képzelhetik, mi mindenen kellett keresztülmennie.”

Willtől és Racheltől a lehető legtávolabb, a spektrum ellenkező végén áll Philippe Weis, Sylvia apja, akinek számára egész Dayton csupán egy könyvelési adat. A Weis család vagyona időkölcsönző boltok hálózatának működtetéséből származik, amelyek hatalmas kamatokat számolnak fel a mindenáron élni akaró daytoniaknak. Vincent Kartheiser játssza Philippe-et, és mivel közte és Seyfried között a valóságban kevesebb mint 10 év van, nem akármilyen kihívás volt számára a 100-on is túli időmilliomos szerepe.

„Weis és a hasonszőrűek bármeddig elélhetnek, ezért nem motiválja őket a halandóságuk – mondja Kartheiser. – És mindaddig így is marad, amíg van vásárlójuk. Ráadásul Philippe amolyan biztonsági szelepként is funkcionál: amikor túlnépesedés fenyeget, megemeli a kamatokat, hogy kevesebb embernek érje meg kölcsönt fölvenni. Bármennyire az élete múlik rajta.”

Will legjobb barátja, Borel zavart lélek, aki nem állhatja a korlátokat. Az őt alakító Johnny Galecki így mesél róla: „Ők ketten azonos elveket vallanak, de Borel túl érzékeny ehhez a világhoz. Nem is bírja elviselni ital nélkül. Ha nem lenne gyönyörű felesége és kisbabája, már rég távozott volna az élők sorából.”

Henry Hamilton egy titokzatos idegen, aki egyszer csak besétál Will és Borel ivóhelyére, több mint 100 évet villogtatva a karján. Az ilyenfajta fogás hamar előcsalja a Percvadászokat, de Will megvédi Henryt. Cserébe Hamilton nemcsak pénzt ad neki, de a különböző időzónák legmélyebb titkait is.

Matt Bomer játssza az időmilliomost. „Olyan ő, mint a Dickens-regényeknek az a karaktere, aki a főhőst információival új irányba fordítja. Henry változtatni akar, de nem tudja, hogyan. 105 éves, teljes életet élt, és most véget akar vetni neki. Willben olyan embert ismer meg, aki nem csupán magára tud gondolni, és talán tényleg eléri az óhajtott változásokat. Ezért adja neki az időt.”

Címkék: film, justin timberlake

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség