Lopott idő – A forgatásról

A Lopott időt teljes egészében Los Angelesben és környékén forgatták. „Úgy éreztük, érdekes lenne az örök fiatalság fővárosában filmezni – mondja Niccol. – A Lopott idő világa ismerősnek tűnik, mert úgy gondoltuk, hogy a testóra feltalálásával véget ér minden más fejlődés. A szegényeknek nincs rá idejük, a gazdagokat pedig nem ösztönzi semmi.”

A film története leginkább egy párhuzamos valóságba helyezhető, ahol minden az óra körül forog. „Minden, a látványtervezéstől az operatőri munkáig az időről szól – folytatja Niccol. – Úgy döntöttünk, hogy még a gettóban sem lesznek graffitik, mert senki nem ér rá a falra firkálni. Daytonban, ahol mindenki rohan, a kamera is folyton mozog, New Greenwich-ben azonban lelassul. Azt az érzést akartuk kelteni, hogy a gazdagok ráérősebben élik az életüket. Ugyanezt próbáltuk érzékeltetni a zenével is.”

Míg Daytonban élénkek a színek, New Greenwich palettája visszafogottabb. Az emberek karja a tárca és a bankszámla egyben, ezért Daytonban könnyen elérhető kell legyen. A ruhák pedig gyorsan felvehetők, vagy csak bebújósak, vagy cipzárosak. New Greenwich-ben az idő hatalom, ezért a kar védve van, a ruhák és kiegészítők meg a ráérős mentalitáshoz igazodnak. Csakúgy, mint a frizurák és sminkek.

Az akciójelenetek forgatásáról Justin Timberlake így tréfálkozik: „Futok, bekiabálnak: »Ennyi!«, megállok, kiabálnak: »Tessék!«, és én futok megint. Ezzel együtt nagyon jól szórakoztam. A film inkább thriller, mint akciómozi, és nagyon fontos szerepet kapott benne Roger Deakins, a legendás operatőr. Egyszerűen, mégis izgalmasan dolgozik. De ez nem rázkódó kamerát jelent, sokkal inkább gyönyörűen megkomponált, valóságos képeket.”

Dayton és New Greenwich világát Niccol képzeletére alapozva a kreatív csapat alkotta meg Roger Deakins operatőrrel, Alex McDowell látványtervezővel és Colleen Atwood jelmeztervezővel az élen. Ők együtt valami olyasmit hoztak ki a Los Angeles-i helyszínekből, amit Eric Newman producer szerint még sosem láttunk. „A város maga is szereplő a filmben, de senki sem fog ráismerni, annyira átváltoztattuk.”

Dayton utcáit egy belvárosi rész több háztömbnyi területén vették föl, ahol a többségében használaton kívüli épületeket kedvükre gyúrhatták át a rohanó metropolisz képére. Daytoni helyszínekként szolgáltak még egy reptérhez közeli zálogos, egy maywoodi lakás, egy belvárosi mexikói vendéglő, egy pasadenai erőmű, a 7. utcai híd és partszakasz, Vernon ipari negyede és egy tisztás a Griffith parkban.

A filmbeli New Greenwich helyszíneiként Beverly Hills, Century City és Malibu egyes pontjai szolgáltak; a kiválasztott helyszínek híven tükrözik a leggazdagabb időzóna luxusát. Egy belvárosi multiplex-belső és Century City felhőkarcolóinak képe kombinálódtak a kaszinóvá, ahol Will először kóstol bele a New Greenwich-i életbe; de játszott még Century City üzleti központja és egy banképület belseje is. Philippe Weis fejedelmi otthonát a hollywoodi varázslat keltette életre, két Beverly Hills-i házat egyesítve.

És persze a díszletek között a cselekmény egy pillanatra sem áll le. „Kissé fájdalmas volt – ismeri el Seyfried –, hogy az üldözési jelenetek során, amik szinte a film egészét kiteszik, végig magassarkút kellett viselnem.”

Összegzésként Eric Newman visszatér ahhoz, ami a projekthez vonzotta: „Ez a film kétszeresen is élvezhető, egyrészt a cselekmény és a karakterek szintjén, másrészt kommentárként a mi világunkról.”

Andrew Niccol véleménye is hasonló: „Többféle közönséget is meg szeretnénk szólítani. Lesz, aki az akciójelenetekért ül be filmünkre, lesz, aki a romantikáért, és lesz, aki mindezek mellett a vad ötletekért.”

Címkék: film, justin timberlake

Még nem érkezett hozzászólás

© 2012 MTM-SBS Zrt. | Impresszum | Adatkezelési szabályzat | Felhasználói szabályzat - Powered by Wordpress

A TV2.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress Fotóügynökség